1954. november 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

72

J • A t ovább iakban én elsőserban óbban látom az ipari osztály túltel­jesítésének magyarázatát, hogy a tervezés nem volt objektív. László elvtárssal netn akarok különösebben vitázni, öe nagyrészt egyetértek be i Eperjesi elvtarssal abbara, hogy elsősoroan a t ervezesaai v olt hiba. Erre a jelentésnek is ki kellett volna térnie. Azt is kifogásolom, hogy nem értékel a jelentés és * mi­nőségre vonatkozólag sem tartalmaz meg állapit 4sokat, amelyek pedig szükségesek volnának. Egyetértek azz^l, amit a határozatokra vonat­kozólag javasol Garamszegi elvtárs, de szükségesnek tartanám, hogy utasitsa az illetékes szerveket a VB arra, hogy a következőkoen az ^ adottságok figyelembevételével készítsék tervüket. Akkor nem adódhat elő ilyen nagas tulteljesités, ami örvendetes ugynn, de nem terv­szerű. A 1 a p i: A jelentés örvendetes termelési eredményekről ad számot, de a p'rt politikájának tanulmányozása arra ösztönöz, hogy necsak a számokat nézzük, hanem az egyéb körülményeket is. Gálhidi elvtárs felvetette már a jelentésnek néhány kér­désben való hiányosságait. Kern azt kell kifogásolni, hogy magasak a termelési eredmények, az ilyen kifogás botor kifogás volna. Hanem az lehet a kifogás tárgya, hogy miért nem tervezünk reálisabban. Van egy bizonyos feszültség a tervosztály és az ipari osztály tervezése között. Számos olyan kérdés van, amelyet meg kellene vizsgÜnia en­nek a jelentésnek. Bizonyos mértékig mechanikusak, sematikusak a je­lentések. Csak számaikban van különbség. Fecig rendkívül sok egyéb probléma is van a számok inogott. így pl. az anyag és a munkabér ; felhasználásának kérdése, amely szükségszerüleg utal a termelékeny­ségre. A jelentésből ezekre a kérdésekre nem kapunk feleletet. Fedig köztudott, hogy vagy emeljük a termelékenységet, vagy nehezen megyünk előre. Tehát a termelékenység emelésének kérdését, sokkal élesebben 77­_ f ______________________________*____________ I- 21 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom