1954. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

12

® • ' } ... ■ •B-íf■ .. $ i ... j_]_ ._ azonban - és ezt nem szabad szemslől téveszteni - a pillanatnyilag igen kedvező általános járványhelyzetnek tudható be., Ez utóbbi körülményekre való tekintette? helytelen volna a fertőzőbe­tegellátás mai viszonylag kedvező helyzet ét állandónál:, vagy éppenség­gel véglegesnek tekinteni, Egy-egy szokványos járványos betegség /vér- has,influenza/ nagyobb fellángol.nsével szemben, aminek bekövetkezését nemhogy kizárni nem lehet, de hiba volna nem számolni vele, mai felké­szültségünk i mát elégé : bizonyulna, Azt a felkészültségi prog­rammot tehát, amit az ,úi. en osztály járványügyi csoportja a múlt év nyarán kidolgozta!:, s amit a VB,el is fogadott, mielőbb valóra kell váltani. Amig ez meg nem történik, járván 77 ed élni felkészültségünk nem mondható kielégítőneke ?./jh_B,C -.helyzet. Az ország és ezen belül a Főváros 1A0.helyzete a fel szabadulás utáni időszakban nagymértékben megjavult, Közismert a halálozási arány szám lényeges csökkenése, aminek előfeltételeit az orvosi t adomány haladása teremtette meg, megvalósulását pedig nép icor.okráci.árázic-k e népbetegség ■ ^ leküzdésére irányuló céltudatos munkája és áldozati:. 4szs égé biztosította. Gondozó hálózatunk jelentősen bővült, a szürővizeő í? at rk -n írn so]: szo­rosa a felszabadulás előtti időben végzetteknek, /a lakosa'g egyes ka­tegóriáiban úgyszólván teljes/, a szükségesnek mutat k/mű s-.-bészeti ke­zeléshez minden beteg hozzájut, a drága ontibiottkumok úgy. zálzán kor­látlan mennyiségben állnak a gyógyító szervek rendé?’...®, .••érc, a táp­pénzes állományban való tartás lehetősége tbc-s vonalon 2 ó. ro _>molte- tett fel, hogy csal: a legfontosabb tényekre utaljunk. Az általános kép tehát igen kedvező. Ennek dacára ezen a tér; n is vám:.1 foyynv kozó sok, Az aktív gyógykezelést biztosit- kórházi és szanatóriumi árnyak száma budapesti viszonylatban úgyszólván elegendő,illetőlag elegendő volna, ha volna még 300-350 kisebb költséggel létesíthető és ürmuibc nini ható "rokkant-otthoni, t’’ ' ábetog-otthoni:! ágyunk. Erek hiányában ugyanis a kórhá SÍ — SS anatóriuau u.n3 "aktiv" ágyuk. 30-40 >—án állandóan clyan betegek fék Úsznak; akilm él gyógyító beavatkozásra már nincs szükség, csak további 1-2 hónapi fekvésre, üdülősre, Ez azt jelenti, hogy 300- 350 aktiv tüdőbeteg folyamatosan 1-2 hónappal későbben jut kórházi- szanatóriumi keze leshez, mint ahogyan arra ..-aükség volna. Érnek követ­kezményeit /‘felesleges táppénzben-tartds, a kezelésre vőró beteg álla­potánál: :. /szábbodása, s ami a legsúlyosabb a cs: ? d ép • » környezet veszélyeztetettsége a tbc-s beteg áltel/ non kell részletezni, Ezt a szükségletet illetékes szakemberek eveié:cl ez.'lőtt mórállanicotfcák. 2 évvel ezelőtt a VB,elé vitték, az el is fogadta íz erre vonatkozólag tett javaslatot. Megvalósulásra máig sem keru't sor, pedig a népegészség- : nek és a népgazdaságnak igy évről-évro előálló súlyos károsodása nyil­vánvaló. ^ Hasonló súlyos hiányosság, hogy a tbc-s betegek részére megállapitbtt ki nem elégítő 14 Fb-os élelmez.isi árkeretnek, minden illetékes tényező által évek óta javasolt felemelése 17 Ft-ra még mindig nem történt meg. Ha az az állítás, amit tbc-s betegek hozzátartozóit el gyakran hallani, hogy a betegek éheznek, nyilvánvalóan tulzís is, az kélsógtelen,hogy a mai 14 Ft-os árkeretből a legjobb é.Lelr/zésveze bős sem tudja kiállíta­ni az ölő irt biológiai faktorok, -t és kalóriaért éket tartalmazó kosz- tot, ami pedig tbc-s betegeknél fontos gyógyt ónye ző, Ka a keret fele me­/ 0 / <* Al / * —- *t* * > : ■ __________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom