1954. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

44

T V majd , feladatokból kiindulva nem alá-fö lérend élt viszonyban áll/egymassal, ha- n"m egymás-mellé rendelt viszonyban. Munkákraocsolathak kell kialakulnia a két intézet között, amelv lényegében már eddig is megvolt a vezetők kö zott in. a taocsékek között is és elkészült tervünk Í3 ezt a raunkakao- 1°tot bizonyítja. Szükségesnek tartom az oktatási mini szt ériun. részéről sok­kal határozottabban megállapítani azt is, hogy az egyes főosztályoknak miiven mértékben és milyen formák között van lehetőségük az intézetek munkájába beleszólni én mennyiben kötelességük ezt megtenni. Feltétlenül meg k°ll szüntetni a^t az eddigi eléggé helytelen gyakorlatot, hogy nem a főosztályok és nem a minisztérium vezetése, nem az igazgatón keresztül adtak feladatokat az egves tanszékeknek, hanem az egyes előadók közvetle­nül. aé* nfldiír nem egyszer úgy. hogv az intézet vezetői nem is min dohkor tudtak róla. tízek n kérdések tehát részint megoldódtak, részint oedig a következő időszakban az intézetek önállósága - a budaojsti intézet önállósága érdekében is félt *t,l°nül meíroldódnak. Még egv igen fontos kérdést Izeretnék felvetni. ez eddigi­ekből nyilvánvalóvá vált, hogy a budaoesti intézet - ameLlett, hogy ezt a nagyjelentőségű tervét megvalósítja a budapesti nevelők továbbképzésé­ben éo amellett, hogv országosan is sok segítséget is ad íajd nekünk - funkciób«n nem igen mutat fel különbséget a központi intézethez képest: a k«zo«nti és a budapesti intézet között lényegében, minőségbeli funkció- b*n n^m igen van különbség, méltánytalan tehát, hogv a központi intézet tanszéki szervezetiben főiskolai jellegű intézmény, ugyanakkor Pedig u budapesti intézet ezt a főiskolai jelleget részint a minisztérium hibájá­ból n^m tudta még megkenni. Szeretném ez/rt arra kérni a VB-t. hogy nyújt”' són segítséget nekünk abbah, hogy a budaoesti intézet sz imára is bizto­sítsuk a fől°vo1«i jelleget, mert feltétlenül indokolt az, hogy a fővá­ros továbbképző intézete főiskolai jellegű legyen. Indokolja ezt az ott / Lpf- *-t* :Wm- 5 - í \ ______

Next

/
Oldalképek
Tartalom