1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
52
' .- 2 8 - I ró tekintélyét, társadalmi megbecsülését növeljük, - nem lenne helyes és nem lenne az oktató-nevelő munka érdeke, ha a hibék fölött szemet hunynánk, és mellőznénk a bírálatot az iskolák és a pedagógusok felé. Szeretnék még rámutatni arra, hogy mennyire fokozza a szülők érdeklődését az osztályozás iránt a továbbtanulás szükebb kerete, és az, hogy a közepes tanulóknak csak bizonyos része kerülhet a középtó iskolákba, azt is meg kell mondanom, hogy az iskolák nem voltak eléggé tisztában azzal, hogy Budapest területén más lesz a helyzet, mint országos viszonylatban. A félévi értekezletek alkalmával a legtöbb helyen, éppen a Köznevelés cikke alapján vitték tovább a szülők felé, hogy közepes tanulókat nem lehet felvenni a középiskolákba, ami bizonyos pánikot keltett. Például: Pestimrén igen élesen szólaltak fel a szülők, éa azt mondták: úgy érzik, hogy a munkás-gyermekek megint háttérbe szorulnak, ró mert a munkás szülők nem tudnak megfelelő nevelést adni a gyermekeknek. A XVI. kerületben a szülői munkaközösség elnöke lemondott az elnökségről, a félévi osztályozások miatt, és éles ellentétbe került az igazgatóval, pedig nap mint nap ott van az iskolában, szeptember óta, tehát az iskola fokozatosan meg tudja magyarázni ezeknek az asszonyoknak, hogy az osztályozás terén milyen változás állott be. az a kérésem, hogy az iskolabizottságok munkájához az osztály, a kerületi iskoláztatási felelősökön keresztül, nagyon alapos instrukciókat adjon, hogy a közepes tanulók kiválogatása a legigazságosabb elbírálás alapján történjék. Az anyag is felveti, hogy mivel a szülők ennek a kérdésnek fokozott jelentőséget tulajdonítana*, ennélfogva minden észrevételre meg fogják adni a választ. Eddig is nagy tumultus volt a Városi Tanacs oktatási osztályán, de ebLe i az évben igen erősen fel kell készülni. Helyes lenne ezt megelőzni úgy, hogy a javaslatok megtétele után, osztályértekezlet keretében, vagy másképen kellene a /tó szülőket tájékoztatni erről a kérdésről. Kérem, hogy az oktatási minisztérium felé is vessék fel az osztályozás kérdését. £2, wv.." __ ___________