1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
ró lenül állapította meg azt a Központi Vezetőség - de azért mégis emlékez- I tetnl kell arra, hogy körülbelül két esztendeje, hogy az oktatási szervek feladatául ki van tűzve a politikai-erkölcsi nevelés feladata. Az ÁB is foglalkozott ezzel a kérdéssel, - azért mégsem, lehet úgy beállítani a dolgot, mintha meglepetésszerűen került volna elénk a probléma, hanem úgy, hogy nem eléggé alaposan, nem eléggé mélyen fcg - ró £Uk meg/ezt a kérdést. Ebben e tekintetben felelősség terheli a budapesti oktatási szerveket ép úgy, mint a kerületi tanácsokat 6a az allandó- bizottságot is. Tapasztalataink teljes mértékben alátámasztják ezt, amire nemcsak a diákok magatartásából következtetünk, hanem a tanítótestület munkájából és allásfoglalásuból is. Természetesen vannak nagyszerű, egészen kitűnő, becsületesen és lelkiismeretesen dolgozó pedagógusok is, de ez még nem vált általánosság, - és főleg ezeket a nugyon jó tapasztalatokat az osztálynak még nem sikerült népszerűsítenie. Nem sikerült az igen jói dolgozó pedagógusokkal és azoknak J<5 eredményeivel szemben a I közvélemény érdeklődését és a társadalom megbecsülését felkelteni. Ami Nezvál elvtárs említett, azzal teljes mértékben egyet• • értünk. Nekünk is az a véleményünk, hegy még mu is elsősorban mérnökök- • • nek és orvosoknak akarnak mennji a gyermekek, mart ebben lubjálc leg- kéz:,j 1 foghatóbban az érvényesülési lehetőségüket, nemcsak a végzendő munka, hanem az anyagi érvényesülés szempont J abói la. Vélem 'nye : szerint itt legalább'akkora felelősség terheli az oktatási apparátust, mint a társadalmat - beleértve a Partot és a tömepszervezetedet is. Sz is azt mutatja, hogy a gyermekek hazafias-erkölcsi nevelése nem volt megfelelő, 1 - és ez visszatükröződik az agitációk terén is. *%z, hogy négy esztendő után ugyanott tartunk, ahol akkor voltunk, - és itt nemcsak a Lenin Intézetre, az Oleg Kosevojra és a fegyvernemi tisztképző iskolára gon- ró dolok, hanem a mezőgazdasági akadémiára is. Ha a kormunyprqg rammot ismernék, akkor a mezőgazdasági akadémiák és a közgazdasági iskolák felé vondodna a diákok zöme, - éppen a kormányprogramm célkitűzéseinek meg_ _______________________________fi________________________________________________- - - - - -- — -- - ■ I I 4 -17-. I