1953. november 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
100
•» I i é- 79 - 80 t Elnök t Inkább felfelél Katona * Válószihü, hogy felfelé. Nem tudom pontosan megmondani. El n,ö ki Kinek van k'rdése? Gararnszegi* Hány lakás lakéinak a kiköltöztetéséről van sző? A Jelentés megállapítja, hogy 3 h'napon belül onnan ki kell a lakókat költöztetni. Mely időponttól kezdődően van meghatározva ez a 3 hónap? A költségek megállapításánál és az intézmények rendeltetészerü átalakításánál, továbbá a berendezések megtervezésénél volt-e mód arra, hogy az intézmények kijelölt vezetőit meg- hallgassák? Mennyi idő alatt tudja az osztály a beruházás programmot elkészíteni, mind a 12 intézményre vonatkozóan? A beruházási pro grammok tárgyalásának időpontjáig ki lesznek-e nevezve az intézményeknek legalább a vezető szakorvosai? A tervezői hitel biztosítva van-e abban a 33.7 millió forintot kitevő összegben, amelyet a.s osztály a meglévő 8 intézményre von. tkozóan összeállított? '."után a Központi Vezetőség titkárságának u határozata nem utal arra, hogy mikorra kell befejezni ezeknek az intézményeknek az átalakítását, kérdezem, hogy 1954-ben be kell-e fejezni az átalakítást, vagy pe-dig lehet-e számítani arra, hogy az átalakítás 1955-re áthúzódik? A határozati javaslat 2./ pontját nem kellett volna-e úgy megfogalmazni, hogy az intézmények beruházásainak előkészítését kell a megfelelő id£pontre előkészíteni ée nem rögtön az átalakítási és berendezési munkák foly-amatba tételét? Végttl* ezeknek a nagy-jel ént ős égti intézmény-eknek az átadásával kapooo- i latban abban a hitelkeretben, amelyet a VB tervjavaslata alapján megjelöltünk, van-e olyan tétel, amely a tmaak intézmények leadása következtében elmaradhatna*? Gondolok itt a 60 férőhelyes oseosemő- otthon létesítésére. Ezt a kérdést azért teszem fel, hogy túlságosan ne vegyük igénybe népgazdaságul kát további szükségleteink megállapításánál. /ao | V I • »»» MSB, t ______________________________——---------------*--------------