1953. július 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
78
I I ♦ M m** II MtlHÉÉÉHÉ - hmIiÍÉ Ti 1 «* i-72J I őket, munkamódszert átadni, stb. Amit tehát hivatali kötelességként el kellett ütéznie, azt eliutézte, de maga nem kezdeményezett, ujabb szempontokat nem adott, elsősorban persze végzetlenségénól fogva; másrészt pedig modorán keresztül nem igen tudott közel kerülni az emberekhez. Meg kell egyébként m ndani, hogy értelmes asszony. Most végezte a VII.-VIII. elemit, mert korábban nem volt rá módja. Rendkivül sokat tanul és igen képzi magát. Megmondottuk neki, hogy milyen hibákat látunk benne. Megemlítette, hogy igyekszik változtatni a hibákon. Nem tudom, hogy ez mennyiben sikerült. Szűkszavú, csendes és fa-arca valahogyan Pongrácz elvtárs is mondotta. Nem tud mosolyogni. Igen nehéz az emberekkel úgy bánni, hogy valakinek egy elismerő mosolya sincsen, fo Az merült fel akkor, hogy elsősorban hivatali, adminisztratív tevékenységet kell folytatnia az osztályon belül és nerc kell annyira foglalI koznia emberekkel, k lönösen ÁB—kai, mint a titkárságon és ott talán jó lesz, ki kell próbálni. Baranyai elvtárs azt mondotta akkor, hogy igen sokat foglalkozik majd vele és megpróbálja megjavítani. Nem tadom, hogy mennyi fejlődött azóta. Egy bizonyos: hogy rendkivül szorgalmas. Elnök: Javasoltad akkor és valószínűleg meggyőződésből! Baranyai: Rybka elvtársnő nem olyan rámenős, mint amilyennek mi szeretnénk az osztály élén látni. De adódik ez mindabból, amit az elvtérsak elmondottak ról«f. Meglehetősen nehéz munkaterhlet- re került és meglehetősen rossz anyagot vett át - ezt Döbrenteiné is tudja - akikből néhányat már kicseréltünk és néhányat még ki fogunk cserélni. A felekkel való foglalkozása kifogástalan. Aki bemegy hozzá egy ügyét elintézni, az megnyugvással kerül ki tőle még akkor is, ha í lakást nem kqp. Elnök : Ezt azért nem hiszem! Baranyai : Senki sem jött még hozzám panasszal azzal, hogy goromba lett volna hozzá, vagy kidobta volna. Valóban voltak a csoportvezetőknek és az előadóknak olyan észrevételeik, hogy f ' tó m 1 — - ----------------