1953. július 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
79
SBttos Erzsi, aki vele egyidőben került oda, mintha földje kerekednék. Az osztályvezetői értekezletek anyagát későn készítik el, csak összokapkodják és úgy tárják a kerületi osztályvezetők elé. A föléje kerekedéanek egyik jele lett volna, hogy amikor osztályvezetői értekezlet volt és valamit szólni akart, Szücs Erzsi, aki a beszámolót tartotta, leintette őt. Összehívtam a csoportvezetőket és az előadókat és tisztáztam velük e kérdéseket. Elég sokat foglalkoztam vele és ha nem lett 100 >*-.lg a lakásügyi osztály vezetője, azt annak is tulajdonitani lehet, \ hogy három hónap óta van ott és az elmondott nehézségek következtében nem tudott még azzá válni. Harcosabbnak szeretnénk őt, de ilyenek nem nagyon vonnak, ügy gondolnám, hogy még három hónapig legyen ott ideigfo lenes megbízatással és félév alatt el kell-már válni annak, hogy megfe- lel-e, vagy sem. Addig kialakul a helyzet. A KEOS -elkerült onnan, most csak a lakásügyi osztályt vezeti. Koós: Azt el lehet mondani ról,a hogy amióta ebben a beosztásában van, azonnal intézkedik bármilyen ügyben fordulunk hozzá: akár fogadóórák ügyében, vagy bármilyen kerületi lakásügyben. Egy telefonra, vagy egy vele való beszélgetés után azonnal intézkedik a kerületi problémákat illetőleg. A II. kerületi lakáshivatal hónapokon keresztül szabotálta a dolgokat ós igen rosszul viszonylott a dolgokhoz. Az egész tt II. k rületi lakáshivatalt kicser.'ráták. Uj osztályvezető van, uj előadók. Igen lelkiismeretesen foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Bármikor bármilyen probléma adódott: a legsürgősebben elintézte azt, amit kértünk tőle. Sokkal rugalmasabban, politikusabban, gyorsabban reagál. E 1 n ö k : Éa javaslatod? Koós : Én ezt tapasztaltam róla. Döbrönteiné : Amit Koós elvtárs elmondott, helytelen volna csak az ő érdemének betudni. Tárnicsot nem ő tette ki. Csak azt ismerjük el érdeméül, amihez neki köze van. Szücs Erzsi előbb lett beállítva, mint ahogy ő odakerült. Iskolára küldésekor megegyeztünk már Szőcsné elvtársnővel abban, hogyha jól végzi el iskoláját, akkor visszakérjük a BM-ből. Szóval nem Rybkáné érdeme, hogy Szücs Erzsi van | _____________________________________75 _______________________________ : - - -- - — ' «• I-7,‘ i