1952. július 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
62
* «K* »*■> reí® 6Z i nem lelkesedéssel fogadom el, mórt valóban komoly baj volt, és szakadék volt az általános és a középiskolák között; ez az átszervezés utat mutat nemcsak ennek a szakadéknak a megszüntetésére, hanem az egységes iskolára is, ami nagyon jelentős lépés politikai szempontból úgy a z országos, mint a budapesti közoktatásra nézve. Ami a pedagógus továbbképzést és a szakfelügyeletet illeti, ez eddig teljesen ketté volt választva* Amit eddig, a pedagógus továbbképzésben tanítottak, annak semmiféle ellenőrzése nem volt, hogy tényleg azt tanitottúk-e, amiH szükséges volt, vagy amit nem tudtak a pedagógusok, lianera csak azt tanították, amit a minisztériu# kidolgozott, Budapest viszonylatában tehát nem ellenőrizték a pedagógus továbbképzést. Volt egy katedra, amelyen oktatták az embereket, a tanulmányi felügyelettel pedig úgy volt, hogy akik felügyeltek, azok nem voltak kapcsolatban a továbbképzéssel, éshem dolgoztak együtt a szakma szakavatott továbbfejlesztőivel , és igy nem tudták, hogy melyek azok a tudományon eredményeké, amelyeket ki kell vinni az iskolákba. Úgy látom,hogy az átszervezés folytán végre elérjük, hogy ■amnéftMfrYrég az elmélet megtalálja a kapcso latát az élettel és a gyakorlattal. Ebből egyrészt a pedaógus továbbképzés szinvo- ^ naiának emelése éa használhatósága fog kijönni, másrészt a gyakorlati oktatók oktatási munkájának fejlődése. Ábrányi elvtárssal ellentétben tehát úgy látom, hogy itt nemcsak egy módszerbeli változásról van szó, hanem a döntő jelentőségét az oktatási osztály munkájának tartalmi változásában » látom, aminek szakmai és politikai szempontból egyaránt jelentősége van. Még néhány szót axarok mondani a létszám kérdéséről. Nem ismerem pontosan ezeknek a kérdéseknek a gazdasági hátterét, de úgy látom, hogy nem egészen úgy van, .ahogyan Domonkos elvtárs mondotta, ö ugyanis azt a kerületet hozta fel pél ónak, ahol a legkevesebb iEkola van, nem pedig azokat, 20 iskola van és emellett vannak még szakérettségis tanfolyamok, Eiákotthonok, dolgozók iskolái, gyermekotthonok és egyéb ..................................... — ——— x i%iÉSP