1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
52
I . r - . . • é - 24 - .*■ >*". í mégis átkerülne és mi állapítanánk meg róluk, hogy munkaképesek, tehát munkakerülők, akkor visszaadjuk őket a rendőrségnek. Elhelyezésükkel nem foglalkozunk, mert a BM is, a főkapitányság is azt az álláspontot képviseli, hogy a munkakerülők kérdését teljesen rendészeti kérdésként kell kezelni és elintézéséről a rendőrség gondoskodik. Máriapócsra és Polgárdiba elsősorban azok a teljesen munkaképtelenek kerülnek, akiknek itt hozzátartozói nincsenek, illetőleg nem olyan hozzátartozóik vannak, akiktől nem lehetne különválasztani őket. Mondjuk tehát, hogy van valakinek két felnőtt fia. Akkor nyugodtan elvihetjük szeretetotthonba, sőt felnőtt hozzátartozóitól, az eltartására kötelezettektől be is hajtjuk a tartásdijat. Idekerülnek továbbá azok a fogyatékos munkaképesek is, akiket nem lehet Budapesten hagyni. Egyébként a VIII.kér.kapitány- ^ sághoz tartoznak az összes budapesti koldusok kihágási ügyei.Eddig azonban az volt a helyzet, hogy ha elitélték őket 5-6 napra, kiszabadulva újból koldultak. De a kapitányságon elég sok embert ismernek. A bizottság egyik tagja éppen az a büntetőbirő lesz, aki évek óta rendszeresen foglalkozik velük és elég jól ismeri őket. Rögtön meg tudja tehát mondani róluk, hogy Budapesten lehet-e hagyni, vagy sem. A két otthon tehát arra szolgál, hogy a Budapestről elszállítottakat megfelelő ellátásban részesítjük és bizonyos fajta munkáról is gondoskodjunk számukra, hogy legalább bizonyos összeggel hozzá tudjanak járulni eltartásukhoz. E 1 n ö k:A hozzászólások következnek. M o r a v e c z:Amikor a belügyminiszter elvtárs foglalkozott ezzel a kérdéssel, akkor Pongrácz elvtárs is jelen volt. A belügyminiszter elvtárs három kategóriába osztotta azokat, akik rendszeresen koldulnak. Mint mondotta, az I.kategóriába kell tenni azokat, akik nem tudtak munkához jutni, vagy elkerülték a munkát. Az ilyeneket munkára kell fogni. A II csoportba kell tenni azokat, akik szabadon lakhatnak, de kényszermunkahelyen. Gyárakba helyezzük őket, ott tudni fogunk róluk és ellenőrizzük őket. Ha nem jelent- í keznének munkahelyükön, vagy megszöknének a munkahelyről, akkor életbelép a III.kategória: internáljuk őket. Az ilyenekre gondoltam, amikor a munkahelyek kijelölésében az elvtársak segitségét kértem: hová lehetne elhelyezni őket.Vannak ugyan ilyen üzemefc, ahová el lehet helyezni őket, de azért elég nagy problémáról van szó. Sokan vannak, akiket el kell helyezni munkára. t t ___________________________________________________ ._—_________________£------L_ . - - .. ... ■■ — ■ .. ... . — — ■ -i.— — — ■■■ ■ — ■ 11