1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
53
-25 - ír ? I ■J * Nehezebb azoknak a kérdése, akik betegség, öregség, vagy más ok miatt koldulnak. A jelentés is feltünteti, hogy két hétben állapodtunk meg az akció lebonyolítását illetőleg. A tár- > gyalások elején arról volt szó, hogy háromünégy nap alatt kell eltüntetni az utcáról a koldusokat. Ez azonban nem megy, mert razziaszerü eljárás esetén maguk mellé igyekeznek állítani a közönséget, kiabálni kezdenek, földre vetik magukat és csődületet idéznek elő. Nagyon alaposan átgondoltuk a dolgot, mert kényes dologról van szó. Éppen ezért a következőképpen gondoljuk a kérdés megoldását: E koldusok jórészét nyilvántartjuk. Az ilyeneket tehát lakásukról szállítjuk el olyankor, amikor nem keltünk vele feltűnést, tehát este vagy hajnalban. Megfelelő helyekre visszük őket és ott azután elbírálják, hogy mi történjék velük tovább. Másik részük nincs bejelentve, nem tudjuk hol laknak. Az ilyene- rs két civilruhás rendőr kiséri be az utcáról, körültekintő módon. Konspirativ módon,gépkocsiba rakjuk őket és igy visszük el. Amikor bevégeztók munkájukat, akkor 80 százalékuk a megszokott korcsmájuk felé igyekszik. Tudjuk, hogy melyek ezek a korcsmák, nyilvántartjuk őket. Szóval körültekintően elkísérjük őket a korcsmáig és ott szedjük össze őket. A helyszínről tehát nagyon keveset viszünk el. Ez az eljárás több munkát igényel, de azt hiszem, helyes igy eljárni, mert igy elkerülhetjük a csődületet. Holnap reggel megkezdjük az akció lebonyolítását és a tapasztalatok alapján menetközben is változtatunk munkamódszereinken. E 1 n ö k:Kiss elvtárs válaszol a hozzászólásokra. Kiss: Úgy tudom, hogy a munkakerülőket nem Budapesten fogjuk munkára. Nem is volna egészséges, mert nem tudjuk bezárva tartani ókét. A fogyatékos munkaképesekre nézve egy időben az volt az elgondolás, hogy kijelölt budapesti gyárakban fogjuk munkára őket, viszont rögtön felmerült az a kérdés, hogy másnap már nem jelentkeznek munkahelyükön. Az a gondolat is felmerült, hogy esetleg a gyáron belül laknának. Ezt azonban politikailag nem találtuk szerencsés megoldásnak, mert a gyáron belüli lakás lényegében bezárást jelentett volna. Ezért folyamodtunk ahhoz a megoldáshoz, hogy a megbizhétókat Budapesten hagyjuk, a nei megbízhatókat pedig vidéki, megjelölt otthonokba visszük. Az akció lebonyolítása két hétig tart, de szükség esetén meghosszabbítjuk. Arra számítottunk, hogy december 21.-e előtt egyáltalán nem jelennek meg a koldusok az utéán. Általában mióta nagyobb ünnepl \ - , - - — - - - - - * - —'/ ,.r ; is