1951. január 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
1 kárdáa, ho© heti 60-70 órát töltenek munkával. Természetesen az óráik •zAps£2« hhez hozzá kell ezámltanl az előkészület óráinak számát, ami legalább 22, mart hiszen vannak olyan tantárgyak, melyeket ők le most tanulnak meg, tehát feltétlenül Jól elő kell készülniük. Vsn azonkívül egyéb más elfoglaltságuk, úgy, ho© bizony belemerik, hogy nem mindig olyan tökéletes felkészültséggel állnak a tanulók elé, mint amit megkívánna az a tantár© ée e tanulmányi színvonal emelése. Kérdés merült fel e szülőkkel keposolatossn és különösen a fegyelem tekintetében. Általában a szülőket két csoportra oszthatjuk. a népi Az egyik na© osoport, amely építő e/demokráolában. Ebben is vett egy ^ réteg, amely mindent a pedagógustól vár. Azt mondja, ezért tanít, ho© megtanítsa e ©érmékét. Sz természetesen igaz le, de a szülőnek le ki kellene egészítenie a pedagógus munkáját a maga munkájával. Ilyen tekintetben vannak hibák. Az a bizonyos kisebbik réteg, amely e népi demokráoiát nem építő réteg, nagyban hozzájárul a fegyelmezetlenséghez. Kern törődnek azzal, ho© ez iskolában mamfaBm#' tanulók hogyan viselkednek. Amint mondják, e©eeek már ee utolsó órában felteeelk e kalapot, ráülnek a padra, zsebre tett kézzel beszélnek a pedagógussal ée egyéb ilyen Jelenségek vannak, amelyek természetesen a fegyelmet nem erdei tik, hanem rontják. Fgy Jól képzett, politikailag ée szakmailag egyaránt Jól képzett éa a rendtartást jól lmnerd pedagóguf természetesen el fog bá ni es ilyen oslnyttevőkkel ée provokátorokkal, de ebben e kérdésben le na©obb nyomáét kellene ©akorolni a pedagógusokra, ho© merészebben lépjenek fel. Ide tartozik az le, ho© fő céltáblaként kell oda hinteni minden szervezet és s szülői munkakösüeeég elé, ho© végre adják meg az Iskolának azt a becsületet éa megbecsülést, amely feltétlenül az"keéges ahhoz, ho© ott e fegyelem mindig tökéletesebb, mindig Jobb le©en. Var g a: A póthitelek között ven e ixj a ooztálynak 4 4 18 - í£o fa