1951. január 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
41
m A Azt hiszem, hogy a VI.osztálynak alaposabban kellene még foglsllcz: i" e-*zel a kérdéssel, különös tekintettel arra, amit Kádárné elvtársnő felvetett és arra, amit hozzászólásomban mondottam, ho® a fejő tehenésze teket kell komolyabban előtérbe helyeznünk. G á lhi dl: Egy fejlesztési tervben legfontosabbak •zok a számadatok, amelyekből kiindulunk, valamint azok, amelyeket el akarunk érni. Vem hiszem azonban, ho® a VB tagjai közül bárki ie meg tudná állapítani, hogy a jelentésben mik a kiinduló és mik az elérendő számadatok. Hs t.i. a felsorolást nézzük, akkor rögtön as első tételnél, a szarvasmarhák tételénél nem vagyunk bizonyosak abban, hogy a 2955 darabban benne van-e a levágandó állatok száma. Döbrent e lná: Kincs benne! Itt van azután a sertések állományának 125 százalákss fcmfeauÉéauAa0AaMÉÉm állománya, az 1952.december 31-i állapothoz képest. Ezt sz állományt, ezt e létszámot 7 százalékkal kívánja fejleszteni a terv. Már pedig köztudomású, hogy a sertések szaporodása két év alatt legalább le négyszeres. Fővárosi viszonylatban természetesen azt is számításba kell venni, ho® Itt süldőket visznek, pár hónapig nevelik, majd levágják őket, - a sertések száma asm abszolút szám tehát. \ Legyen szabad még a szervasmarhatenyásztésre kitérnem. 'Azt hiszem, hogy a nyáron volt szó erről • kérdésről a tejjel kapcsolatban. Akkor kitűnt, ho® s TÉTÉRT 50 kilométeres sávon belül SO fillért fizet s tejért, sz 50 kilométeres aáyon kivül pedig 50 fillért. Akkor megvizsgáltam ezt a kérdést ás meg kell mondanom, hogy ha osak az állam nem siet a gazdák, va® a tazea-k segítségére, vagy ha maga az állam nem gazdálkodik, akkor a mostani magas takarmányárak mellett ilyen árárt nem lehet tejet előállítani. Erre nézve természetesen a jelentésnek ie kellene valamit tartalmaznia: vagy meg1