1950. november 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

33

1 * j tartsanak fogadóórát. Vág skkor séta, lis megint r.r ozott időpont rcu tartji-k. Frt ugyanis nem tudják betartani. Ha pedig a körtudatba visszük, hogy a tanácselnök minden nap bizonyos időben fogadóórát tart, akkor az termé­szetesen kötelező ia a tanácselnökre. De vegyük figyelembe azt, hogy heten­te van végr ehaj tóbi zottcfgi ülés ta helyes és feltétlenül fontos, hogy ez a délelőtti órákban legyen. Azonkívül a tanácselnökök mindenütt a pártbizottargók tagjai. A pártblzotteágl ülések la általában délelőtt van­nak, vagy legalább is az a helyes, ha délelőtt vannak, amikor még frisseb­bek az elvtáraak. Azonkívül ott vannak a belaő értekezletek, igy a tanács­i elnököknek itt tartott értekezlete. Ntm tudom moat mikor tartják ezeket, fo de azelőtt, amikor még elöljáróságok voltak, mindig délelőtt tartottuk. A tanácselnök tehát lényegében nem is tudja betartani ast, hogy mindennap tartson fogadóórát, mert hiszen egyéb elfoglaltságai ébbec korlátozzák. Nekem az a javaslatom ezzel kapcsolatban, hogy a hát bizonyos napját ha­tározza meg, illetve Javasolja s végrehajtóbizotterg a kerületi tanács­elnökök felé éa akkor ők ezt a meghatározott időpontot be is tudják tar­tani, a nam fordul elő az a helyzet, hogy oda mennek a dolgozók abban a biztos tudatban, hogy 11 órától 12 óráig vagy 1 óráig fogad a tanácselnök, a tonácsalnük olvtárs pedig Let; less ett* 3 f kker rtfj t felzúdulás. Nekem az a tapasztalatom - amint ezt a jelentés is megálla­pítja - hogy a tanácselnökök ma az ügyfelek tömegét fogadják, és főleg lakásügyekben fogadják. Van olyan kerületi tanácselnök la, aki erre az időre felhívja magához a lakásgazdálkodási osztály vezetőjét éa Így azu­tán két fontos munkát végző ember tölti el napját azzal, hogy meghallgat­ja a panaazokat. A tanácselnök ugyanis természetesen nincsen annyira ben­ne minden lakásügyben, ezért hogy aagitaen neki a lakásgazdálkodási osz­tály vezetője és ő könnyebben tudja elintézni a feleket, még azt la fel­hívja ée ketten ülnek ott, holott tudjuk azt, hogy nagyon kevéa problémát lehet e téren megoldani, mert hiszen ez egy szűk keresztmetszet. ÉKtazáma Így eltölt*az időt éa nem Jut iatfgx arra, hogy t munkát ellenőriz­ze akár a tanácselnök, akár pedig a VII.osztály vezetője. Nekem az a 33 |p — —■— ■ ■ ■ ——. - — *■'

Next

/
Oldalképek
Tartalom