1950. november 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

34

i véleményen, hogy sokkal több időt kell fordítania a tanácselnöknek a munka ellenőrzésére, est pedig csak úgy tudjuk biztositani, ha nem ap­rózza el magát e reggeltől-eatig tartó félfogadásban. Vég egy kérdést szeretnék itt felvetni a tanácstagoknak a munkába való állításával kapcsolatban, itt felveti a jelentést ast, hogy ügyelni kell rá, hogy a felmerülő problémák tekintetében a tanács­tagok csak azt Ígérjek, et.it feltétlenül teljesíteni la tudnak. Va­gyon helyes, ha ezt a tanácstagokban tudatosítjuk, mert egyébként le­járatjuk a tanácsot. De főképpen egy dologra szeretném felhívni a vég- rehajtóbizottság figyelmét, amit a gyakorlatban tapasztalunk. A tanács- fo tagok ezer éa egy problémát vesznek fel, de mivel ők maguk megoldani nem tudják, átadják ezeket ez illetékes osztályok nk, nevezatbsen a TTT. esz4-'" ? r 1 is, őzzel t megjegyzéssel, hogy három, vagy négy napon belül az ügy elintézéséről jelentést kérek, fxkátxngyzászt Vér pedig egy bonyolult, nehéz üejet - egyéb folyó munkáink mellett - nem vagyunk képesek három-négy nap alatt felgöngyölíteni, tisztázni atb. Ogy, hogy ilyen értelemben ki kell oktatni mind a kerületi, mind a fővárosi ta­nács tagjai4, mert igon kallama tien helyzetbe kerülünk a tanácatagok- ^ kai szemben, ha az ő általuk kiszabott határidőt nem tudjuk betartani, pedig neír tudjuk betartani. Ml Ilyen esetekben természetesen mindig meg­beszéltük az illetővel, ha elértük, hogy ezt nem lehet Így megcsinálni. De ez általános jellegűvé válhat éa éppen ezért szeretném a végrehajtó- bizottság figyelmét erre felhívni. Hidas: Kekem az a véleményem, hogy ez a javaslat elepjáben véve Jó. Hl ezzel a Javaslattal lényegében kettős célt aka­runk elérni. Egyrészt azt, hogy a tanácstagokat valóban tevékenyen be­lekapó eolJuk a tanács munkájába és most egy lépést teszünk előre ezan a vonalon azzal,hogy ők la tartanak fogadóórát felváltva, másrészt pedig nekünk al kell érnünk ezzel azt, hogy a tanácselnökök munkájába 3h £*** • —i> aaflft fe _______________________________________________________________K________

Next

/
Oldalképek
Tartalom