1979. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

345

\ TISZTELT TANÁCS Az MSZMP Központi Bizottsága 1972 júniusában áttekintette a magyar közoktatás helyzetét, és meghatározta további fejleszté­sének útjait. Ezt követően 1972 szeptemberében a Minisztertanács szabta meg 2021/1972/IX.3, sz, határozatában az állami szervek ten­nivalóit, Ezek nyomán született meg az ágazati intézkedések egész sora, amelyek elindították a közoktatás megújulásának egyre inkább kibontakozó folyamatát, 1978 őszén az oktatási miniszter áttakin- tő képet adott a határozat alapján végzett munkáról az országgyű­lés ülésszakán, 1972 októberében a Budapesti Pártbizottság, majd december­ben a Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága hozta meg döntéseit arról, hogy a Központi Bizottság határozatának fővárosi végrehaj­tásában az irányításnak és az intézményeknek, illetve a különböző szintű pártszerveknek milyen feladatai vannak. Különös hangsúlyt adott mindkét vezető testület az általános iskolákban, a középfo­kú szakoktatási intézményekben végzendő munkának, a fizikai dol­gozók gyermekei fokozottabb támogatásának és az irányítási munka javításának, Budapest Főváros Tanácsa és Végrehajtó Bizottsága az el­múlt hét évben a határozatokban megfogalmazott felelősséggel fog­lalkozott a közoktatás konkrét problémáival és a közoktatási in- , tézményhálózat fejlesztésének átfogó kérdéseivel, A választott vezető testületek a közoktatás irányításának feladatait úgy fog­ták fel, mint olyan ágazat irányítását, amelynek sajátos jelleg­zetessége az érvényes ötéves tervperióduson is tultekintő távla­ti látásmód szükségessége. Úgy tekintették az oktatási ágazatot, mint amelynek sajátos problémái csakis az átfogó várospolitikai koncepció részeként elemezhetők, v Az 1972-től máig eltelt időszak alatt a tanácsi közokta­táspolitikai irányításban kialakult az általánosabb fővárosi ér­dekek és a kerületi helyi érdekek kiegyensúlyozott és egymásra kölcsönösen ható mechanizmusa. Mind a hálózatfejlesztésben, mmmm s : _________ . . - - i

Next

/
Oldalképek
Tartalom