1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

282

1 " " ——I I ► \ 7$^ 1 - 8 • Az u| lakastelepitesi javaslatok az 1971-ben jóváhagyott "Budapest és kornyéké általános rerxjezcsi tervét" jelentősen módosítják. Ennek kihatásait az ART folyamatban levő felülvizsgalata során végle gesitjük. Az általános rendezési terv korszerüsitesére vonatkozó javaslatunkat - korábbi határozat alap­ián • 1981 második feleben szándékozunk a Kormány elé terjesztem. i 3.1 A varosrendezés koncepciója. A főváros teruletenek budai oldalán, a Duna eszak-deli tengelye mellett, tömeges lakásépítés céljára lényegében az északi es déli területek alkalmasak. A nyugati oldal dombos, erdós n óékének további kiépítésé sem környezeti, sem varosszerkezeti szempontból nem irmokon Telepítési elképzeléseink ezzel összhangban Buda északi irányú fejlesztését helyezték elot>-> be. Ezen a területen olyan mértékű es ütemű lakásépítést irányoztunk elő, amely a kozleke dési hálózat kapacitasat, • nem utolso sorban a Duna hidak teherviselesét (Arpad Ind I ■ es > közművesítés lehetőségeit veszi alapul I III. kér Kaszásdűlő, Békásmegyer, Csillaghegy. Becsi ut. Aranyhegy, Újlak ) f' Buda déli részén, ( Tétényi fennsík ) a tömegközlekedés megoldásának nehezsegei. valamint a rendkívül magas költséggel megoldható kozművesitési problémák ( szennyvíz fögyuitók es gyűjtők, szennyvíztisztító kiépítése ) miatt, a hosszutavi iduszak folyamán nagyobb aranyu la kasépitést nem tervezünk. Buda dél nyugati térségében az u.n. Gazdagrét beepitése ielent elő nyos telepítési változatot. Mivel az építési lehetósegek korlátozottak, a három egymást köve tő tervidőszak folyamán a város pesti oldalán a lakásépítés részaranya fokozatosan 70 %-ról 90 %-ra növekszik, a budai oldalon pedig 30 %-ról 10 %-ra csökken ( 8-as sz melléklet ) A varos pesti oldalának sugár irányú útvonalaihoz igazodik a METRÓ fejlesztés A közlekedés és közműhálózat bővítési lehetőségeivel összhangban levő beepitetlen területek a varoskozpont * tói viszonylag távolabb helyezkednek el, elsősorban Pest északi ( Kaposztasmegyer | es észak keleti ( Újpalota-bővítés ) részén. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a keleti irányban történő lakástelepites nem előnyös. A vá roskozponttól 13 - 16 km. távolságban levő, lakasfeilesztesre egyébként alkalmas teiuletek ( XVI. Cmkota. XVII. Rákosliget ) igen nagy közmű és közlekedési alapberuhazásokat ige ( nyelnek. Környezeti szempontból pedig a repülőtér kozelsege okoz novekvo problémát Pest délkeleti részén a Pesterzsébettel, Soroksárral, varosszerkezeti egyseget alkotó u.n. Szent lorinci-uti térség. Csepel déli részén a kavicsbanya-tavak vidéke ielent viszonylag gazdasagosan kiszolgálható, környezeti szempontból is előnyös szabad-területi beépítést zzl [ 1 ; ^^E j

Next

/
Oldalképek
Tartalom