1979. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
97
► V. Összefoglalás Budapest közlekedésfejlesztési koncepciója, az ezen lapu ló 1968. és 1972. évi tervek kiállták az elmúlt időr ak pr' báját. Felülvizsgálatunk során az időközben szükségessé vált módosítások, pontosítások eredményeként kialakultak azok az alapelvek, fő feladatok, melyek meghatározzák a fővárosi k lekedés fejlesztésének korszerűsítésének fő irányaid a kö t- kező évtizedekben. Célkitűzéseink teljesítésével a fővárosi közlekedés a jövőben Is meg g felelni a városfejli ztés, a lakosság és a fővárosban folyó jelentős termelő tevékenység által támasztott követelményeknek. Mindez azonban a köziek dés hálózatának, üzemeinek további dinamikus fejlio ésé *-u igények Jelentkezésének, kielégítésének racionális ■ abály. zását teszi szükségessé, a komplex városfejlesztés ve te lm. nyelnek megfelelően valamennyi érintett ágazat, szakterület együttműködését követeli meg. Az egész közlekedésen belül meghatározó tömegközlekedés által biztosított szolgáltatási szint emelésével, az .-l/jutási idő csökkentésével, a zsúfoltság maximumának mérsék: . az utazások kényelmének fokozásával, illetve a közúti forgalom körülményeinek szlntentartásával, később javulás ivaI számolhatunk. A koncepció végrehajtásától a lakosság utazási körülményeinek javulását a városszerkezettel harmonikus egysége^ alkotó közlekedési rendszer kialakulását várhatjuk. A tömegközlekedési hálózat kapacitása, a szolgáltatási színvonala- elsősorban gyorsaság, kényelem és megbízhatóság szempontjából - észszerű korlátok közé szorítja az egyéni személygépkocsi haszJ 31 i _____________^____________________________________________________________________________ .___________________________________________________________________________________________________ »_____ i