1978. október 4. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

132

Tisztelt Tanács! Ma délelőtt a rádió egyik ri­portere felkeresett és riportot készített velem* Feltette azt a kérdést: Miért van az, hogy a lakóterületen nem ismerik a ta­nácstagot* Erre azt a választ adtam,és csak ezt adhattam, ha va­laki nem ismeri a tanácstagját, önmagában keresse a hibát* Az alkotmány a jogot biztosítja, a választónak kötelessége is, hogy figyelemmel kisérje az áLtala megválasztott tanácstag munkáját, annyire becsülje tevékenységét, hogy legalább a nevét ismerje* Ez a rész a riportban nem jelent meg* /Derültség./ Elhangzott az is, hogy nagyon sok a.tanácsülésen a napirend és ezért nincs mód és lehetőség az érdemi vitára. Azt a választ adtam, hogy tapasztalatom szerint az eltelt 16 év alatt egyetlen tanácsülési előterjesztést sem vettünk le napirendről azért, mert nem jutott rá idő. Megtárgyaltuk, kellő idő állt rendelkezésére a Tanácsnak. Való igaz, hogy sok a napirend, de abból következik, hogy a tanácstörvény éppen a tanácstagok önál- lósági, önkormányzati, népképviseleti jellegéből adódóan nagyon sok kérdés a Tanács testületének hatáskörébe utal éppen azért, mert szükségesnek tartja a legszélesebb testület jóváhagyását. Tudjuk, hogy ezek nagyrésze formális. Ezt a főváros vezetői oly bölcsen tudják, hogy ezeket a napirendi pontokat a tanácsülés vé­gére szokták tenni. A tanácstagságot érdeklő, vitára számitó anyagot pedig elsőként hozzák. Mosolyogtam azon, hogy többnapos tanácsülést is tartottunk. Ezt is elmondtam. Ez megjelent ebben a bizonyos ri— fi __ _________ I \ - 56 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom