1969. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

141

jelentőo szerepe van ebbon o többletnyereségnek, a vállala­tok vitathatatlanul megjavult gazdasági tevékenységének. Rész­ben forrása a többlet nyereségnek a i, hogy az egyes területe­ken az ártámogatások mértéke túl '.ott volt, és ennek felülvizs­gálata meg is fog történni: az első félév 3orán az eredmények­hez vitathatatlanul hozzájárult uz Í3, hogy a vállalatok irá- nyitú30 a Tanr'ics oldaláról a tanácsi, szakigazgatási szervek részéről magasubb színvonalú volt* Ez bizonyítja azt, amit az előzőekbon mondottam, hogy a Tanács önállósága pénzügyileg is megula >ozott és olyan oldalról is az, hogy ráhatással van az eredmények, a bovétolek alakulásaira* Sok aggó la lom előzte meg azt a körülményt* hogy 1960. ja­nuár 1-től a kötött keretekre épülő anyaggazdálkodás mogazünt. Azt kell mondanom, ho.^y a: 1960. évi tervek teljesítése terén nem jelentkeztek aagyobb anyagellátási problémák, mint ; az azt megelőző években. Azt is jolonthetom a tisztelt Tanácsnak, hogy a készlo­* tok sem alakultak rosszabbul, mint a megelőző években: nagy­jából azonos szinten voltak. ' Tehát az a félelem, hogy felesleges tartalékokkal fog­nak a vállalatok növekedni egy kötetlen anyaggazdálkodás mol- lett, nem valósult meg, mart hiűzen ennek természetes féke az egész hitelpolitika és az egész hitelgazdálkodás. A vállalati gazdálkodásról - befejezésképpen - legyen sza­bad szólnom, mégpedig óiról, hogy' már az el3Ő évben is - 1968- bnn - lehet tapasztalni a vállalatok vezetése oldaláról egy mogalapozottabb, körültekintőbb és előrelátóbb beruházási po­litikát. m . w

Next

/
Oldalképek
Tartalom