1967. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

30

\ problémák foglalkoztatták a különböző nemzetek költőit és iróit 0 A II. osztályokban sikeresen folyik a teljes irói és költői életművek tanítása, de szokatlan még a nevelők számára az egyes korokat áttekintő témák feldolgozása, amelyekben a ' régebben teljes élet müvükkel szereplő alkotók most csak egy­egy, a korra jellemző müvük révén kapnak említést. Tanáraink közül némelyeket visszahúz a régi tan terv, továbbra is rész­letesen tárgyalják az említett korokat., s azokon belül a kel­tőket, írókat, E magatartásból tantervi eJmaradás, majd sú­lyos időzavar következik. A nyelvtantanitás a gimnáziumokban sokat fejlődött az irodalomtól való eJ választás után. Ezt a szétválasztást - az eredmények láttán -, sürgetik a szakközépiskolai tanárok is. Valamennyi középiskolai típusban kevés idő jut a helyesírás: készség fejlesztésére, ami különösen a szakközépiskolákban jelent gondot. Az iskolai’ef orm lényeges változást hozott a közepi sko- 1-ii cörtenelemtanitás eddigi felfogásában és gyakorlatában. A reform szakított az egyoldalú politikai történet tanítá­sával, s a társadalom fejlődését a maga bonyolultságában sokoldalúan tárgyalja. A gazdaság- és technikatörténet, a társadalom- é3 kultúrtörténet bevitele az iskolába, az élet , által megkövetelt korszerű lépés volt. L Történelemtanításunk ma már a reform szellemében folyik még azokban az osztályokban is, ahol az uj tankönyvek nem kerültek bevezetésre, ^z e_yes korszakok változatos és sok­oldalú bemutatása következtében fokozódott a tanulóknak a tárgy iránti érdeklődése is, ami különösen a IV. osztályokban jellemző, ahol a tanulók korunk gazdasági, politikai, társa­dalmi életére vonatkozó kérdéseket, problémáikat egyre bát­rabban és gyakrabban előhozzák. 713/FM. Ég 1 "- 27 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom