1967. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
31
r n- 28 ► A középiskolai történelemtanitásban bekövetkezett változást már az idei érettségi vizsga is tanúsítja, A négy évvel ezelőtti érettségihez viszonyítva a történelem bukások 3záma kb, 50%-kal csökkent. Eredményesebb a történelem oktatása a tanulók világnézetének formálásában, a marxista-le- ninista történelemszemlélet alakításában. A tanulók a társadalom fejlődésének megértéséhez szükséges tényanyagot megfelelő szinten tudják, fogalmi ismereteik is biztosabbak az eddiginél. «• A szocialista hazaszeretetre, a proletár nemzetköziségre való nevelés nagyobb hangsúlyt kapott a történelemoktatásban. Erőteljesebbé vált a hazai és a nemzetközi forradalmi hagyományok ápolása- Ugyanakkor még nem eléggé tisztázott a szocialista haza fogalomképe a tanulókban. Még nem kielégítő a tantárgy tanításának keretében folyó ateista nevelés. A tanárok a kérdést vallástörténeti oldalról közelitik meg, részletesen bemutatják a vallási hiedelmek és a különböző vallások keletkezésének történeti körülményeit, az egyház középkori szerepét, de ezzel a II. osztályban le is zárják a kérdést. A kapitalizmus történetének tanításától kezdve tudatos ateista neveléssel a tantárgy keretében csak nagyon ritkán találkozunk, A kérdést a jelenlegi tankönyvek sem tárgyalják. A marxizmus kialakulása után fellépő idealista nézetek- f kel, az idealizmus és a materializmus harcával az emberiség történetének utolsó száz évében a történelemtanítás nem foglalkozik, igy a tanulók ezekben a kérdésokben nem mindig kapnak megfelelő eligazítást, állásfoglalásuk határozatlan, A történelemtanítás ma még nem kielégítően járul hozzá, hogy tanulóink napjaink kérdéseiben tudományos megalapozottsággal eligazodjanak. Az uj tantervnek az a követelménye, hogy az oktatást közelebb kell vinni az élethez a matéma ti ka tanításában. Szi-