1967. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

29

Ír ^ i F — 26 ­jelent az is, hogy a pedagógusok egy része nem tart lépést a rohamosan fejlődő természettudományos kutatások, technikai vívmányok eredményeivel, igy ezek jelentősége a természettu­dományok iránti érdeklődés fokozásában nem kap szerepet. Az iskola kissé távol áll a tanulók természettudományos, tech­nikai érdeklődésének kielégítésétől. Nem szolgálják kellőkép­pen ezt a szakkörök sem, Neheziti a helyzetet az, hogy az általános iskolák több mint fele nem rendelkezik kellő fel­szereltséggel, külön előadóteremmel, szertárral. Iskoláink ma még nem eléggé "műhelyei" a materialista természettudomá­nyos gondolkodás és világkép alakításainak. A középiskolai u.i tanterv bevezetésével kapcsolatiban még kevés tapasztalatiéi rendelkezünk, mert a megváltozott köve­telmények csupán a gimnáziumi I, és II, osztályokban, idén pedig a III. osztályban léptek életbe, valamint a szakközép- iskolák egyes közismereti tárgyaiból az I—II. osztályokban. Az eredményvizsgálatokat nem tekinthetjük teljesen reálisak­nak, hiszen az általános iskolában két évvel előbb végzett tanulók még nem az uj tanterv szerint tanultak. Mindamellett bizonyos említésre méltó tendenciákat már a középiskolában szerzett tapasztalatok alapján is említhetünk. Ezeket példa- | ként három tárgy vonatkozásában mutatjuk be. A középiskolákban a maK.yar nyelvi es irodai mi tan terv bevezetése több gondot okoz, mint az általános iskolákban. Nehézségek az újtól való tartózkodás, a gyakorlat hiányából ^ származó b izony talanság következtében álltak elő. Az I. osztályos tanterv ellen, mely a klasszikus ókori példákon kezdve kronologikus sorrendben műfajelméletet ad, a bevezetés évében sok kifogást emeltek a pedagógusok; a II, évben már megszerették, és most már látják annak különösen a nevelés területén mutatkozó nasznát, hogy a tanulók a magyar irodalmat mint a világirodalmi folyamat részét vizsgálják. A világ- és magyar irodalmi párhuzamok ugyanis pontosan megmu­tatják az ifjúságnak, hogy egyazon korban milyen társadalmi 713/Hl, # ^ ________________________2J__________________ /

Next

/
Oldalképek
Tartalom