1966. március 7. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

260

. r n T * szakorvosi rendelő felépítése biztosítja a kerületi orvosok és egyéb egészségügyi dolgozók egységes irányitását, végsőfokon ke­rületünk lakosságának korszerű egészségügyi ellátását. A csaknem 7o.ooo lakosú kerületnek jelenleg olyan gimnáziuma van, amelynek tantermei részben, tornaterme pedig egé­szében istállóból lett átalakítva. Joggal jegyezte meg a közelmúlt­ban Ilku Pál művelődésügyi minisztert elvtárs ottjárta alkalmával, hogy teléptekor ugyanaz az illat ütötte meg az orrát, mint amelyet 35 évvel ezelőtt egy tanyai iskolában érzett, ahol tanítását elkezd­Í Ez a tarthatatlan helyzet szűnik meg az uj D6zea- gimnázium építésével, amelynek befejezte után kerületünk gyermekei kulturáltabb körülmények között tanulhatnak, érezve ezen keresztül fővárosunk vezetőinek gondosságát, eleget téve a korszerű iskolával szemben támasztott követelményeknek. Szeretném elmondani azt is, hogy mi a helyzet a XV. kerületben az őszi és a tyaszi belvizek következtében. Bér a főgyűjtőcsatorna 1965-ben elkészült, az ösz- szes mellékcsatlakozás még hátra van,és a csatornázás hiánya miatt mintegy 5.ooo lakosú, családi házakkal beépített területrészen bel­vízzel borítottak az utcák, a kertek)és több lakásban is bokáig ér a víz. Sok lakásban vízgyűjtő aknát ástak és onnan meregetik ki a lakást elöntő vizet. A VC-k kiöntötték és ezzel az érintett terület, Í de az egész kerület lakosságának az egészségét is veszélyeztetik. A belvíz következtében eddig 25 lakás rombadőlt és 56 lakás bármely pillanatban összedőlhet. Kerületünk lakosságát és a Tanács tagjait megnyug­tatja a Fővárosi Tanács gyors segítő intézkedése, amely szerint a belvízkárt szenvedetteknek az elhelyezését fővárosi feladatnak te­kinti. Kerületünk több évig nem tudta volna a jelenlegi szükséglaká­sokban összezsúfolt lakókat megfelelő lakásokhoz juttatni. Reméljük, hogy a Fővárosi Tanács segítségével ezt a súlyos problémát is sike­rül majd megoldani. Kerületünk több útja tönkrement a belvizek miatt. Közöttük főközlekedési útvonalak is. Az utak állapota azt eredményez* * 11 ^ j 1 j ■ l % -•» _ ■ ——»------------------------------------------------------------------------- ■ — i

Next

/
Oldalképek
Tartalom