1966. március 7. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
261
\ te, hogy a rajtufc közlekedő autó buszok közül kettő összetört és van olyan városrész, Pestújhely, amelyet teljesen ki kellett kapcsolni az autóbuazforgalomból. A Fővárosi Tanács megértve e probléma súlyosságát, az egyik legforgalmasabb pestújhelyi ut átépítéséhez azonnali segítséget adott. / Elnök csenget ./ Engedelmet kérek, ha még 1 percig beszélek. Az előző felszólaló is túllépte az 5 percet 3 perccel. /Derültség./ > Kerületünk 1*542 lakással szerepel a III. ötéves tervben. Nem részletezem, mert az idő nem engedi, csak egyszerűen elmondom, hogy kerületünk, amely ilyen méretű lakásépítésben még nem részesült, bizva-bizik az Ígéret megvalósításában és nyugodtan elmondhatjuk, hogy mi is belekerültünk azok közé a kerületek közé, amelyek érzik a Tanács gondoskodását, helytadva ezzel annak a szemléletnek, amelyet helyesen állapított meg az ötéves tervben a Tanács és ame?, v. peremkerületek irányában fővárosi szinten kialakult. Reméljük, hogy a peremkerületek nagy elmaradottságát ezek az intézkedések csökkenteni fogják. A tervjavaslatot a XV. kér. tanácstagok és a magam nevében elfogadom ./Taps./ , Kovács * Nem tárak ki az egyetértésre, hanem nyomban a közepén kezdem. Két kerületi problémát kell felvet- nem. Bár a II. kerület általában nem szokott itt rész- területi problémáinak hangot adni, most azonban távlati ötéves tervről lévőn sző, a kerületünk lakossága által állandóan emlege- tett kérdéseket mégis szóvá kell tennem. Az egyik a szövetkezeti szolgáltató házak kérdése. 1 Az előzetes tárgyalások során 3 szolgáltató háznak a II. kerületben való f elépi tábéről volt sző* A kerületi VB. az QKISz-szal egyetértésben mind a háromnak az előkészítésére már 1963-ban mindent elrendezett és úgy látszott, hogy 1964-65-ben meg is valósulnak a szolgáltató házak. Most mégis mindössze egy, a Pa— saréti-uti szerepel a tervjavaslatban. Az pedig nem oldja meg a kerület hegyvidékein, külterületein, ipari és kereskedelmi szempontból szinte ellátatlan lakók problémáját. Indokoltnak és rendkívül Ifi ^ i *ÍTTI -J I ------------------------------------------------------------------------------------------------