1960. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

55

azzal, hogy a megfelelő minőség eléréséig ismételtetik egy-egy munkafolyamat elvégzését. Ezen keresztül tanulóinkban kifejlődik a munka és tanulás eredményessége szempontjábél annyira fontos gondosság és pontosság tulajdonsága. Tanulóink erkölcsi, politikai arculat -nak kedvező alakulása szem­pontjából nagyon jé as, hogy tunulélnk sokat beszélgethetnek az üzemi dolgozókkal. As üzemi dolgozók magyarázataikkal, példamuta- \ tísukkal komoly hatást gyakorolnak az ott dolgozó fiatalokra, akik legtöbb esetben nagy akarással igyekeznek megfelelni a velük szembez támasztott követelményeknek. Különösen jő hatossal van at a tény, hogy a munkások beszélnek ta­nítóinknak családjukról, életkörülményeikről és saját gyermekkoruk­ról. Párhuzamot vonnak a múlt és a jelenlegi helyzet között, ée ezen keresztül nemcsak a munka szeretetére, a dolgozók megbecsülé­sére, hanem a munkásosztály vezető szerepének tudatosítására is nevelik őket. Azokban az üzemekben, ahol üzemi ifjúmunkások mellett középiskolás tanulók dolgoznak, tapasztalható, hogy az üzemi dol­gozók és tanulók között helyes baráti viszony alakul ki, egymást mindinkább és mindjobban megbecsülik. PedagógusAAnk véleménye az i sem nevelő hutásáról kedvező. Máris meg­állapítható, hogy a tanulók közös munkája, egye ás segítése a terme­lő munkában összekovácsolja az osztályt. Ez leginkább az I. osztály­ban tapasztalható. Ezekben as osztályokban a tanulók máris éberen ügyelnek az osztály, a közöeség becsületére. Az üzemről úgy beszél­nek, mint a "mi" üzemünkről, az iskolában büszkék arra, hogy ők már üzemben dolgoznak. A tanulók termelési oktatását irányító üzemi oktatási felelősöktől 1 ' is arról értesülünk, hogy nemcsak a tanulókra van Jó hatással as \ üzem dolgozó közössége, hanem a tanulók jelenléte as üzemekben több esetben visszahat a dolgozók magatart IsiJz, munkához való viszonyá­ra. A tanulók jelenlétében az üzem dolgozói fegyelmezettebbek, beszédük, egymáshoz való viszonyuk javult. Az elmondottakat figyelembe véve egyöntetűen megállapítható, hogy a 1 termelési oktatás középiskolás tanulóink erkölcsi, politikai arcu­lat nak fejlődését kedvezően befolyásolja. \ A fővaros középiskolai tanulólétssám az országos képhez viszonyítva Jelentőst ■ Sf- 18 ­I v

Next

/
Oldalképek
Tartalom