1960. március 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

241

l mm - w ► * \ 1 \ munkája során a VII. pártkongresszus szellemében kell eljárnia, az osztály ezen célkitűzését összpontosítani kell, hogy eredményes \ munkájával a helyi ipar is elősegíthesse hazánkban a szocializ­mus építésének megvalósítását. Kedves Elvtársak! Állandó Bizottságunk vizsgálata közben igen gyakran tapasztalta, hogy a helyi ipari vállalatok műszaki fej­lettsége nem elegendő és ezen csak is észszerű beruházással le- hét javítani. Ugyanígy a szocialista épités szempontjából ugyan­olyan fontos a dolgozók munkakörülményeinek megjavítása is és erre is nagyobb anyagi erőket kell biztosítani. Tisztában van az ÁB. azzal, hogy ezeket az anyagi feltételeket elsősorban a vál­lalatoknak kell termelési tevékenységük során előteremteniük. A beruházási eszközök, helyes, arányos és a termelés érdekeihez i- gazodő elosztása rendkívül fontos feladat. Éppen ezért javaslom, hogy a Tanácsülés utasítsa a VB-t, hogy a második ötéves terv e­X lőkészitése során a termelést gátlő fenti körülményeket gondosan mérlegelje és az anyagi erőket a tennivalók fontosságának megfe­lelően csoportosítsa a helyi ipar területére. * Az ÁB. nevében a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó határozati javaslatokat elfogadom. /Taps./ Elnök: Szólásra következik Németh Lajos elvtárs, utána Vértes Ödön. X Németh Lajos: Tisztelt Tanács! Az oktatási ÁB. az utóbbi hónapokban részletesen foglalkozott az osztály gazdasá­gi munkájával. Iskolaépitési ankétot hívtunk össze, kerületi ÁB. elnökökkel is tanácskoztunk. Személyes tapasztalatok s a tanács­kozások eredményeként néhány kérdésre itt a Tanácsülésen hívjuk M l • • ÜU ‘ r ■ ■ • ' ■ “ ' ’ ” 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom