1960. március 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

242

\ *■ fel a VB. figyelmét. X Ha a számokat tekintjük, nevezetesen azt, hogy a Tanács fennál­lása óta 20 uj iskolaépület épült a fővárosban, vagy a mostani második ötéves terv 4.506 tantermét nézzük és azt, hogy az öt­éves tervben az előrejelzés szerint évente közel 100 tanterem­mel bővül az iskolahálózat, mindenkinek látnia kell egy nagy­arányú fejlődést és azt hiszem, hogy a párt művelődéspolitikai \ irányelveinek megfelelően az iskolaépitési program a fővárosi I Tanácsnál is az elsőrendű problémák között szerepel. Ha e té­ren mégsem vagyunk nagyon elégedettek, ez azért van, mert a vá­rakozás a fővárosban még ma is olyan, hogy 100 tantermet 164 ta­nulócsoport használ és ez tudomásom szerint Miskolc kivételével a legroeszabb az országban, nem beszélve a politechnikai és e- gyéb helyiségek hiányáról. Természetesen azt is tudjuk, hogy a kívánalmakat ée a lehetőségeket fedésbe kell hoznunk. A gazdál- X kodás tárgyalásánál tehát olyan hibákra hívjuk fel a figyelmet és olyan javaslatokat teszünk, hogy az ütemezés jobb, gyorsabb és olcsóbb megoldást jelenthessen, anélkül, hogy ennek különö- f sen nagyobb anyagi kihatásai lennének. Vigyázni kell arra, hogy az uj létesítményeinknél a normatívákban, a kiszolgáló helyisé­gekben, a külső és belső kialakításokban távlatban is megfelel­jenek az elvégzett munkák a szocialista pedagógia elveinek és V követelményeinek. Az utóbbi időben épült iskolák általában nagyon szépek, változa­tos tervezési formát mutatnak, de kevés bennük a kiszolgáló he­lyiség és minden kicsire van méretezve. A Művelődésügyi Minisz­térium a tervezési irányelvekben rögziti az egyes helyiségek ml­I ^ J L ■ W ' “ I ' ' ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom