1987. június (74-86. szám) / HU_BFL_XIV_47_1
íl -• HM«.e«RtAN (^) OC'TdRER'i • J IrnmlSl^h efflfi 24/D Littl« Rbtkcll Street, LONDON, WC i ■ Ttl 0<-M u u> ■ G. krasió 81/1987 1937. junius 16. Emlékest Budapesten Nagy Imre kivégzésének évfordulóján A magyar demokratikus ellenzék több csoportja ma este 7 órakor egy budapesti magánlakásban megemlékezést tartott Nagy Imre és halálra Ítélt vádlott-társai kivégzésének 29. évfordulóján. A délelőtti órákban az ellenzék tüntetett a Batthyány örökmécsesnél és "Batthyány Lajos -hagy Imre örökmécsesnek" nyilvánította az emlékművet. Megemlékező szórólapok kerültek az utcára, és a nap folyamán később - délután 3 óra 45 perckor - a kegyelet virágcsokrát helyezték a rákoskeresztúri temető 301. parcellakövére ezzel a felirattal: "Nagy Imre és mártírtársai emlókere. A demokratikus ellenzék." A felirat szövegével hangsúlyozni kívánták, hogy nem csupán a Nagy Imre-per kivégzett vádlottjairól emlékeznek meg, hanem egyben a forradalmat követő megtorlás minden áldozatáról, a szabadságharc névtelen vértanúiról is. Az esti megemlékezés a házigazda szavaival kezdődött. Philipp Tibor - aki délelőtt az egyik táblát vitte az örökmécseshez - beszámolt a nap korábbi eseményeiről, majd Kis János filozófus, a Beszélő c. szamizdat-folyóirat szerkesztője mondott néhány szót a délelőtti tüntetés jelentőségéről és arról, hogy a halottak tisztességes eltemetése alapvető erkölcsi parancs. Ezután az ország mai helyzetéről beszélt. A válságból csak áldozatok árán lehet kijutni, de a társadalom csak akkor fogja vállalni az áldozatot, ha nyílt vitában dől el, hogy kire mennyi teher jusson. A hatalom csak akkor lesz kész a párbeszédre, ha nem csak egy maroknyi ellenzéki csoport, hanem az egész társadalom kinyilvánítja akaratát. Közös megegyezés azonban nem köthető olyan hatalommal, amely 1956 nyitvahagyott kérdéseit nem teszi fel újra és nem válaszolja meg, és amely még áldozatai nevét sem meri kiírni sírjaikra. Kis János szavaihoz ketten szóltak hozzá. Dr.Pákh Tibor arról beszélt, hogy három évtizeddel ezelőtt Nagy Imrét és kétezer hazafit meggyilkoltak, pedig az áldozatok nemcsak nemzetüket védték, hanem a nemzetközi szerződések szelleme és betűje szerint cselekedtek. Szalai Pál visz- szaidézte azt a napot, 1968. junius 16-át, amikor Csehszlovákiában hivatalosan megemlékeztek Nagy Imréről és társairól, ő azonban egyedül állt az örökmécses előtt. Szalai meghatottan köszönte meg a fiataloknak a délelőtti demonstrációjukat. Az emlékestet ezután nyitotta meg Molnár Tamás az INCONNU független művészeti csoport nevében. A lakás falain Nagy Imrét és vádlott-társait ábrázoló fényképek voltak elhelyezve, és egy kis márványasztalon ugyanolyan virágcsokor feküdt, mint amilyet a temetőben tett le az ellenzék a kivégzettek parcellájának kövére. Hosszú fekete drapéria ereszkedett le a virágcsokortól a földig, Nagy Imre üvegre nyomott, összetört képéig. Erre a képre helyezte le Molnár Tamás a megemlékezés gyertyáját, meggyujtóttá azt es a jelenlévők egy perces csenddel adóztak a kivégzett forradalmárok emlékének. Ezután Molnár Tamás felolvasta annak a szórólapnak a szövegét, amelyet a magyar demokratikus ifjúság terjesztett Budapesten, majd aNagy Imre-ügy egyik mellékperében nyolc évre ítélt Lőcsei Pál mondott emlékbeszédet: Három évtized után megmutatkozott, hogy a hatalomnak nem sikerült elnémítania, de még lehalkítania sem a történelem igazságot követelő hangját. De a huszadik század szörnyűségei ma is folytatódnak és nem tartoznak a visszahozha- tatlan és végképp lezárult múlt tartományába. Az áldozatok jeltelen sírokban nyugszanak, a 30 éve megnyomorítottak ma is köztünk élnek és ma sem *
