Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 16. (Eger, 2001)

A VÁROS JOGI HELYZETE

A helyzet azonban bizonyos vonatkozásban mégsem olyan sötét, mint ahogy a város lakosai elmondták és ahogy Bél Mátyás leírta. A városnak jogilag tényleg nem volt határa, csak pusztái, de ezeken a pusztákon voltak az egriek szőlői, némi szántójuk, rétjük és legelőjük is. Ezzel a XVII. század végihez képest leszükült területtel viszont a város rendelkezett. A város szervezte és irányította teljes hatáskörrel a határrendészetet: a pusztákon lévő szőlők adásvétele a városi magisztrátus előtt zajlott. Az is tény, hogy időszakonként a földesurak - elsősorban a káptalan - igyekeztek saját érdekükben szűkíteni a városi jogokat, de mivel a szőlődézsmából (vagy annak bérbeadásából) igen komoly bevételük volt, így ezek a beavatkozások soha nem érintették az egriek birtokjogait.

4

9 A város határával kapcsolatos vitát az 1838. évi 7053. számú helytartótanácsi rendelet oldotta meg, mely véglegessé tette, hogy Eger nem lesz szabad királyi város, s királyi parancsra hivatkozva elrendelte, hogy az úrbéri törvényszék, királyi biztos részvételével, a Fenesy szerződés és az utána kötött két pótszerződés alapján ítélettel szüntesse meg a város és földesurai közötti vitákat. Az úrbéri törvényszék hosszas huzavona után 1844 májusában és júliusában tárgyalta a város és a földesurak közötti vitás kérdéseket és július 13-án hirdette ki ítéletét. Az ítélet egyértelműen kimondja és nagyon alaposan alá is támasztja azt a tényt, hogy „az 1695. évi szerződések szerint Eger városnak nemcsak kerített belvárosáról, hanem bástyáiról és az uradalmak által curiálisoknak követelt pusztákról is köttettek". Az ítélet egyértelművé teszi, hogy a puszták, amiket már a török korban, majd a város kamarai korszakában és a XVIII. század első évtizedében is a város határának tekintettek mind a város, mind a földesurak, a továbbiakban a város határának kell tekinteni.

5

0 (Lásd Függelék.) 4

9 Nemes 1996. 83. 51

1 HML Eger v. úrbéri és félsz, pere V-5/13. 20