Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE
karbantartását elvégeztette. Irányította a fertálymesterek katonasággal kapcsolatos munkáját. A rábízott javakért felelősséggel tartozott, lajstromait pedig a tanács rendszeresen ellenőrizte. Fertálymesterek 1761-ben a várost négy kerületre osztották, s egy-egy városnegyed elöljárói a fertálymesterek és fertálygazdák lettek. Ekkor a földesurak tisztjei, de a következő évtől már a bíró javaslata alapján a tanács tagjai a legvagyonosabb gazdák közül választották meg őket. 1781-től a fertálygazdai tisztséget megszüntették, és a továbbiakban 2-2 fertálymester állt a városnegyedek élén. A város területi beosztásán 1821-ben változtattak, ekkor a harmadik fertály kettéosztásával öt részre osztották a várost, egy esztendővel később pedig ezeken belül járásokat alakítottak ki. 55 9 A fertálymesterek száma így ettől kezdve tíz fő lett. A megválasztottak kötelesek voltak elvállalni tisztüket, a szolgálat alól ritkán és csak indokolt esetben kaphattak felmentést. Pénzbeli megváltásra 1819-től nyílt lehetőség, anyagi helyzettől függően 15 és 50 forint közötti összeg befizetése után mentesülhettek a fertálymesterség viselése alól. Fizetség nélkül is felmentést kaptak azok, akik korábban már közszolgálatot láttak el, vagy akik egészségügyi okok miatt voltak alkalmatlanok. 56 0 Elsődleges feladatuk az adószedés és annak adminisztrációja volt, illetve ellenőrizték, hogy a saját fertályukban minden adókötelesre kivetették-e a „quantumot". Később teendőik fokozatosan bővültek. Nekik kellett a tanács és más tisztségviselők utasításait saját fertályukban közvetíteni, s azok végrehajtásában közreműködni. A 19. században a számukra megfogalmazott hivatali utasításokban ezért a városházánál egyhetes ügyeletesi szolgálatra kötelezték őket, vasárnaponként pedig minden fertálymester a városbíró előtt személyesen kellett hogy megjelenjen az aktuális parancsokért. Közvetlen felettesük a kvártélymester volt, akinek utasításai alapján a katonaság körüli teendőket végezték. így felügyeltek a katonai istálló épületére, az ott elhelyezett eszközökre, beszállásolták a katonákat, vezették az előírásoknak megfelelően az ehhez kapcsolódó nyilvántartásokat, és adminisztrálták a katonaság számára végzett szolgáltatásokat is. A fertálymesterek megbízást kaptak rendészeti feladatok ellátására is, vigyázniuk kellett az utcák tisztaságára, a kéményeket tűzbiztonsági szempontból ellenőrizték. Idegenrendészeti teendőjük volt a városba érkezők jelentése, de a 55 9 HML V-101/a/5 637-640. p. (1761. április 24.), 722. p. (1762. december 18.), HML V101/a/6 683. p. (1781. december7.), HML V-101/a/10 362-363. p. (1821. február 10), 479. p. (1822. augusztus 23.), Szabó 1991. 56 0 HML V-101/a/7 110. p. (1778. május 2.) HML V-101/a/ll 519. p. (1830. április 11.), HML V-101/a/10 201-202. p. (1819. február 20.), 208. p. (1819. március 13.), Kovács (szerk.) 1984. 273-274. p., HML V-101/a/ll 230-231. p. (1827. március 22.), 516-517. p. (1830. március 27.) 128