Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE
század folyamán a nemesi származású jelöltek kerültek túlsúlyba, 1789 és 1815 között pedig kizárólagosan csak nemesek szerepeltek a tanács jelölőlistáján. A földesurak saját jelöltállítással először 1772-ben jelentkeztek, amikor a tisztújító gyűlésen a tanács által kandidáltak közé javasolták jelöltjük felvételét. 463 Az eset két ok miatt is kivételesnek és a szokásjoggal ellenkezőnek számít: egyrészt mert maguk a földesurak a jelöltállítók, akik eddig ebbe nem avatkoztak bele, másrészt a jelölt személye sem felelt meg a korábbi évek gyakorlatának, aki ugyan előzőleg a magisztrátusban több évben is különböző hivatalokat viselt, de ekkor nem volt sem a tanács tagja, sem pedig más tisztség ellátója. 1794 novemberétől a földesurak maguknak vindikálták a jelöltállítás jogát. 464 A következő években még a tanács egyetértésével egyetlen jelölőlistát állítottak össze, de 1798-tól már külön szerepeltették jelöltjeiket. A tanács ragaszkodva jogaihoz a földesúri határozat ellenére változatlanul elvégezte a kandidációt, noha tisztújításkor szavazásra a földesurak által elkészített listát bocsátották. 46 5 Ha összevetjük a tanács és a földesurak javaslatait, nem a különbözőség, hanem a hasonlóság az, ami feltűnő. Azokban az években, melyekből megmaradt a két névsor, látható, hogy miben is állt ez. Mindkét oldalon a jelöltek között található a város előző évi bírája, s a megnevezett tanácstagok közül is - az 1817, 1820 és 1826 esztendők kivételével - egy név megegyezik. A listákon szereplő további egy vagy két személy csak az adott évben különbözött, előtte vagy utána valamelyik fél már szerepeltette jelöltjei között, 1798-ban és 1802-ben pedig teljesen megegyezett a tanács és a földesurak jelölése. 46 6 Kivételt azok az évek képeznek, amikor a tanács jelöltjei között nem szerepelt a megválasztott bíró, viszont a következő évben már őt is javasolták. 1795 és 1834 között mindkét oldalon csak 2-2 olyan jelöltet találtunk, akik egyáltalán nem szerepeltek a másik fél listáján. 46 7 46 3 HML V-101/a/6 306. p. (1772. április 24.) 46 4 1 795. április 13.: „...a méltóságos tekintetes földesuraság a múlt novemberben hozott végzéséhez képest az candidatiot bírói és vásárbíróságra magának fent tartotta..." HML V101/a/7 746. p. 46 5 HML V-101/a/8 46. p. (1798. április 14.), 54. p. (1798. április 24.) 466 Ludányi Imre, Egyed László és Nagy István, 1802-ben Nagy Károly, Egyed László és Nagy István nevei találhatók mindkét listán. HML V-101/a/8 46. p. (1798. április 14.), 54. p. (1798. április 24.), 292. p. (1802. április 14.), 295-296. p. (1802. április 23.) 46 7 Csak a földesurak jelölték 1800-ban a város főbíráját, Nagy Károlyt-HML V-101/a/8 182. p. (1800. április 19.), 186. p. (1800. április 24.) - 1807-ben Egyed Pált - HML V-101/a/8 677. p. (1807. április 21.) - 1815-ben Frátrik Mihályt - ( HML V-101/a/9 511. p. (1815. április 18.), 1819-ben Mórocz Mihályt - HML V-101/a/10 213. p. (1819. április 10.) 1826-ban Balla Mihályt - HML V-101/a/ll 134. p. (1826. április 8.),140. p. (1826. április 23.), de bíróvá választásuk után már a tanács listájára kerültek ők is. Deuts István és Csiba Antal - HML V101/a/l 1 525. p. (1830. április 23.) kizárólag földesúri jelöltek. Csak a tanács jelölésében szerepelt Sloszárik Pál (1825, 1827-1834) és Máijássi Ignác (1830-1832) - HML V-101/a/l 1 44. p. (1825. április 20.), 239. p. (1827. április 18.), 349. p. (1828. április 19.), 434. p. (1829. április 13.), HML V-101/a/12 48. p. (1831. április 21.), 110. p. (1832. április 16.), 170. p. (1833. április 21.), 248. p. (1834. április 12.) 105