Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE

ban 16 tanácsost választottak, a következő évben pedig számuk 20 főre emelke­dett. 44 9 1790-ben a földesurak a második renden lévő tanács bővítése ellen hoztak határozatot: az eddig hivatalban lévőket továbbra is megerősítették tisztségükben, azonban számuk növelését nem látták szükségesnek. A következő évi tisztújí­táskor, melyet 1791. április 27-én tartottak, már egyértelműen a tanács létszámának korlátozását determinálták, 6-6 főben határozták meg a két testület számát. 45 0 Mivel az előző évi tanácstagok halálukig megmaradhattak hivatalukban, a két tanács létszáma továbbra is 20 körül maradt (1791-ben 20 fő, 1792-ben 21 fő). Az 1794 novemberében megtartott évközi tisztújításon került csak sor a létszámcsökken­tésre, ekkor 6 első rendbeli és 6 második rendbeli tanácstagot választottak. 1797-től ismét létszámon felüliek megválasztásával gyarapodott a tanácstagok száma, de a meghatározott számkerettől való nagyobb eltérésre csupán két évben került sor: 1804/1805-ben az első tanács állt 10 főből, 1812/1813-ban a második tanács tagjai voltak kilencen. A létszámon felüliek többnyire a második tanácsosok közé kerültek, itt ugyanis nem volt pénzügyi vonzata megválasztásuknak. 1817. április 25-én ismét csökkentették a tanács létszámát, az eddigi 12 (gyakorlatban 14-16 fő) helyett 8 főben limitálták számukat. Ezzel a létszámmal csupán három évig működött a tanács, ugyanis 1820-tól ismét 12 tanácstag szerepel a magisztrátusban, 8 az első, 4 a második tanácsban. 45 1 1825-től a második csoport, a honorárius tanácstagok száma 6 főre emelkedett, így a tanács 14 főből állt, s ennyi is maradt ­néhány év kivételével - egészen 1848-ig. A tisztújító gyűlést ugyan évenként megtartották, azonban ez korántsem jelentette azt, hogy minden alkalommal új tanácstagok megválasztására is sor került. Már a 18. század elején, ahogy a töredékes jegyzőkönyvi adatok mutatják, többnyire ugyanazokat a személyeket választották meg, akik már az előző években is tanácstagok voltak. Az 1702-ben megválasztott 24 tanácstagból a következő évben 18-at újraválasztottak, 1705-ben pedig 14-en maradtak még közülük a tanácsban. 1716-tól 1719-ig is hasonló a helyzet: az 1716-ban megválasztottak közül 6 fő nem szerepel a következő két év névsorában. Azok, akiket nem választottak újra, többnyire más tisztséget töltöttek be, s amikor itt letelt hivatali idejük, ismét a tanácsba kerültek. 44 9 HML V-101/a/2 37. p. (1701. április 24.), HML V-101/a/5 546. p. (1759. április 24.), HML V-101/a/6 59. p. (1766. április 28.), 109. p. (1767. április 24.) 45 0 HML V-101/a/7 325. p. (1790. április 24.), „Minthogy bölcsen által látná a méltóságos tekintetes földesuraság, hogy tanácsbéli uraiméknak mostani számát nemhogy angeálni, sőt inkább restringálni szükséges volna, közakaratul elvégeztetett, hogy ezentúl tanácsunk közé semmi új individuum mindaddig be ne vétessék, míg a mostani subjectumok oly annyira ki nem fogynak, hogy ordinárius bíránk, perceptor és nótáriusainkon kívül No 6 numerusig az öreg tanács, úgy hasonlóképpen 6 numerusig a kis tanács is ki nem haland." - HML V-101/a/7 394-395. p. (1791. április 27.) 45 1 HML V-101/a/7 691. p. (1794. november 8.), HML V-101/a/8 451. p. (1804. április 24.), HML V-101/a/9 301. p. (1812. április 24.), HML V-101/a/10 94. p. (1817. április 25.), HML V-101/a/10 296. p. (1820. április 24.) 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom