Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
2. SZÍNESÉRCBÁNYÁSZAT
1931. március 31-én a vállalat igazgatósága elrendelte az üzemben folyó munkálatok beszüntetését. A berendezések kimentése után a vágatokat vízzel árasztották el, s a bányánál az 1944 őszi háborús eseményekig mindössze 1-2 fős telepőrség maradt. 7 9 1945-ben, amikor a fegyverszüneti egyezményt megkötötték, Magyarországnak csak egyetlen tarkaérc-bányája maradt: Recsk. Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt., kihasználva a helyzetet, a bányát megvételre felajánlotta a magyar államnak. Az Iparügyi Minisztérium előterjesztésére a Minisztertanács 1945. VI. 27-én elfogadta az oroszi ércbánya megvételéről szóló javaslatot, s 550 000 pengő vételárért, egy évvel a bányák államosítása előtt, a Gyöngyösoroszi Ércbánya állami kézbe került. Az ércbánya korszerű kiépülése 1949-ben kezdődött, 1955. szeptember 3-án fejeződött be az első szakasza, amikor átadták új ércelőkészítő művét, amely a tőle 4 km távol lévő bányában termelt ércek (galenit, szfalerit stb.) dúsítására létesült. Az 1960-as években a vállalat dolgozói létszáma túllépte az 500 főt. A gyöngyösoroszi ércbányát, a hozzá kapcsolódó ércelőkészítő művet gazdaságossági okokból 1985-ben megszüntették. Gyöngyössolymos A község határában a XVIII. század utolsó évtizedében fordult a figyelem az érckutatás irányába. 1794-1795-ben kilenc gyöngyösi lakos, köztük Miklósek Pál posztós, Huszár Mihály kisnemes, Hecht Károly lakatos és több vagyontalan, 3 bányát birtokolt. Az első bányára 1794. március 19-én - József napon - bukkantak a Monostor oldalon, s Szent József bányára keresztelték el, amit azután művelni kezdtek. A második bánya a Közbérc nevű határrészen volt, s a neve Kisasszonybánya, míg a harmadik bányára 1794 decemberében leltek rá a Komlós oldal nevezetű határhelyen. A szomolnoki bányahatóság engedélyezte számukra a kutatótárnák nyitását. Rajtuk kívül a solymosi határban Manderla Ágoston és Butsek András a solymosi Nyíres-hegyen kívánt ércbányát nyitni. A társaságnak pénze nem volt, és bányahatósági és földesúri engedély nélkül fogtak a kutatáshoz. Az engedéllyel rendelkező Miklósek Pál és társai az egész gyöngyössolymosi határt saját kizárólagos bányaterületüknek tekintették, s elvették Manderláék két bányáját. Az esetből hosszas per keletkezett, közben az engedéllyel bíró Miklósek és társai átmenetileg felhagytak a bányászkodással, amíg a területhasználat joga el nem dőlt. Szomolnok nem engedélyezte Manderláék kutatását, így ők is felhagytak az érckutatással. 1802-ben Hecht Károly (Miklósek egyik társa) újból érckutatási engedélyért folyamodott a gyöngyössolymosi határban elhagyott Szentháromság- és Nepomuki Szent János-tárók ügyében. Nem lehet tudni, hogy Hecht ezúttal többre jutott-e a kutatásnál. 1822-ben és 1825-ben Richnovszky Vencel, az egri érsekség erdésze, az Asztagkövön, majd a Csonkabércen akart ércek után kutatni. 8 0 Párád 1767-ben Fazola Henrik a korábban elkezdett érckutatási tevékenységét kiterjesztette a Mátrára is. Vele egyidőben ércek után kutattak Verboth Keresztély és Demjány 7 9 VIDACS A., 1966. 29. 8 0 SOÓS I., 1955. a. 431.; SOÓS I., 1966. 20-21. 36
