Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
8. ÜVEGHUTÁK
az 1768-as évet, 87 1 és az 1828-as esztendőt. 87 2 Ha ezt a táblázatot összehasonlítjuk A parádi üveghuta ill. üveggyár alkalmazottainak létszáma (1708-1993) címet viselő táblázattal, érzékelhető, hogy a táblázatok számadatai egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Az összeírások szerint 1774-ben 8, 1776-ban 8-9, 1785-ben ismét 8 munkást írtak össze, mint hutabeli alkalmazottat. Hutához kapcsolódó tevékenysége volt a szalajkaháznak is, ahol 1768-ban 8 főt, 1785-ben 12 főt számláltak. Ezekkel az alacsony számokkal szemben jóval magasabbak a huta népességére vonatkozó számadatok. 1767-ben Óhutának 56 fős, Újhutának 31 fős lakossága volt. A források szerint az 1767-ben létesült Újhuta lakossága többszöröse a hutalétszámnak. A létszámok 1768-ra úgy változtak, hogy Óhutát 85 fő, Újhutát 38 fő lakta. A kettő együttes létszáma 123 fő. Az eddigi kutatás szerint, amikor felépült Újhuta, azután Óhuta megszűnt működni. 1785-ben, 17 év múlva, az üveggyártó telepek összes népessége majdnem megduplázódott, vagyis 216 főre növekedett. Fel kell tételeznünk, hogy a hivatalos kimutatásokban, a helytartótanácsi jelentésekben szereplő létszámok valósak, hasonlóképpen az egyházi összeírások (canonica visitatiok, Pfarrtopographie és a sematizmusok) is tényleges számokat adnak meg. Mi lehet a megoldása annak a kétségtelen ellentmondásnak, hogy az üveghuták alkalmazottainak a létszáma másutt is mindig sokkal kevesebb mint a huták mellett élő népesség? Található-e olyan belső összefüggés, amely megoldást nyújt? Abból kell kiindulunk, hogy az összeírásokban csak a kemencék mellett dolgozó, az üveggyártásban közvetlenül résztvevőket találjuk meg, s a többi alkalmazottat, akik a nyersanyag kitermelésével, előkészítésével és a szállításával foglalkoznak, másutt kell keresni. A bükki üveghutáknál, azok létszámadatait és népességét vizsgálva azt kutattam, hogy egy szakmunkásra hány fős kisegítő személyzet, valamint a hutáknál dolgozó összes munkásra (szakmunkás és kisegítők együtt) hány eltartott jutott. Kiindulásul azt vettem figyelembe, hogy az üvegkészítéshez egy hutában minimum szükség volt 3-4, a jobb esetben 8-10 ember munkájára. 87 3 Kiderült, hogy léteznek természetes arányszámok: a szakmunkások számának a három-, esetleg a négyszerese lehetett az üzem kiszolgáló személyzete (segédmunkások, napszámosok), vagyis arányuk 1:3 vagy 1:4. Az összes hutai alkalmazott, vagyis a hutákból élő kereső népesség és eltartottak közt is van arány szerű összefüggés, s ez 1:6 lehetett. 87 4 Hasonló arányok vannak más XVIII. századi, átlagosnak tekinthető felső-magyarországi hutáknál. Párád 1785 előttről ismert adatai ilyen szempontú összevetésre alkalmatlanok. 1785-ben a huták összes népessége 216 fő, ugyanakkor a helytartótanácsi jelentés szerint 8 munkása volt, s ha megháromszorozzuk a számokat, továbbá hozzáadjuk a szalajkaházban dolgozó 12 alkalmazottat, 36 főt számolhatunk össze, akik együtt alkották a huta teljes személyzetét. Végül is az összes alkalmazott és az eltartottak aránya itt is 1:6-nak bizonyul. A parádi üveggyártó telepek népességét, és a parádi huta alkalmazottainak számát tartalmazó táblázatok értékelésénél látnunk kell, hogy a parádi üzem létszámára vonatkozó 87 1 HML. IV-l/b/94. Közgyűlési iratok. 1768. Nr.° 70. 87 2 Lásd: NAGY, L., 1828. I. 162. 87 3 VERES L., 1991. 142. 87 4 CSIFFÁRY G., 1994. a. 47-50. 151
