Szlávik László: A nemzeti ellenállás története Egerben 1849–1867 - Tanulmányok Heves megye történetéből 10. (Eger, 1991)

I. Az abszolutizmus elleni nemzeti ellenállás fellendülésének előzményei Egerben (1849-1859)

rendek házainak számát. Egeiben is fokozódott az angolkisasszonyok tevékeny­sége.« 7 A konkordátum tehát már bevezetése pillanatában sem szolgált elégséges alapként az osztrák kormányzat és a Vatikán, valamint a magyar főpapok közötti felhőtlen együttműködéshez. Elvei azonban megfelelő indokot adtak a rendszer­rel szembeszegülök üldözésére és a felnövekvő ifjúság kellő szemléletű nevelé­sére.» Növekvő adóterhek Bár az 1854-es megállapodással a város lakóinak urasági adóterhei némileg csökkentek, az abszolutista kormányzat adópolitikája azonban egyre jelentősebb terheket rótt az 50-es évek második felétől a lakosságra, mely egyre feszültebbé tette a viszonyt. 1856. március 24-én a budai országos császári és királyi pénzügyi igazgatóság elrendelte Eger vagyonának 14 nap utáni zár alá vételét, mivel a város a katonai kiszolgáltatások fedezésére kivetett összeget sem fizette be az adópénztárba." Ez rendkívüli felháborodást idézett elő a városban és kérték ez alóli felmentésüket. Míg jobban növelte az elégedetlenséget a fogyasztási adó 2200 pengő forinttal történt felemelése, melynek befizetését megtagadták és kije­lentették, hogy jcsak akkor fizetik be pontosan az illető adópénztárba, ha a fo­gyasztási adó alá eső cikkek a kormányrendelet által megállapított összeggel rovás­nak me Az 1857-58-as gazdasági válság hatása Az 1857 - 58-as gazdasági válság Egerben is súlyos helyzetet idézett elő. A földbirtokosok arról panaszkodtak, hogy bérlőik egyre-másra mondják fel a bér­letet JSger környékéről származott az a sajtótudósftás, hogy a bérlők divatba jött bukásai megszámlálhatatlanok a bérbeadók nem kis zavarára" 1 8 1 Az igen magas adókat ettől függetlenül behajtották, s tömegesen adósodtak el még a legtehető­sebb birtokosok is. Mert bár 1855-57 között megkapták a kármentesítésre szóló államkötvényeket, melyek hosszú lejáratú törlesztési terv alapján sorsolás szerinti 5 7 Lukács, 118. 5 8 EÉL, EEK 1855. szeptember a konkordátumról. - Kritikája: Kossuth Lajos: Magya­rázat a eoneordátumhoz. 1855. október 27. MOL 1944. Turini iratok. - Lukács, 79-120. M HML V-41. L 1856. április 13. 4 0 HML V-41.1.1856. október 23. 6 1 Na&l., 104-105 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom