Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)

I. A törvényhatóságok szervezete és hatásköre

Mint mondottuk, a vármegye első választott tisztviselője az al­ispán, akinek hatásköre rendkívül széles körű volt. A törvényható­ság nevében ő vezette a vármegye közigazgatását, s önállóan intéz­kedett minden olyan ügyben, melyhez nem kellett közgyűlési hatá­rozat, vagy törvényileg nem volt valamelyik szaktisztviselő jog­körébe utalva. Feladatai sorába tartozott a közgyűlési határozatok végrehajtása, de ő hajtotta, hajitatta végre a kormánynak a tör­vényhatósághoz intézett rendeleteit is. Az alispánhoz futottak be a törvényhatósághoz intézett levelek, jelentések, kérvények. A vár­megye nevében kiállított írásokat is elsősorban ő írta alá. Igen jelen­tős jogköre volt az alispánnak az, hogy a karhatalom alkalmazását is elrendelhette. A feladatai sorába tartozott, hogy figyelemmel kísérte a tör­vényhatóság területén folyó gazdasági, politikai és társadalmi életet, azok tapasztalatairól tájékoztatta a közgyűlést. A közgyűlés előkészíté­séről neki kellett gondoskodni. Havonta egyszer megvizsgálta a me­gye pénztárait és utalványozást végzett a közgyűlés által megállapí­tott költségvetési keretek között. Mindezek a feladatok azt mutatják, hogy ezt a tisztséget csak az uralkodó osztály tagjai sorából származó személlyel lehet betölte­ni. Az általunk tárgyalt időszakban Heves vármegyében Isaak Gyu­la, majd Okolicsányi Imre töltötték be ezt a tisztet, s mindketten nemesi családból származtak. 3 2 Az alispánt feladatainak ellátásában — meghatározott ügyrend alapján — a vármegyei főjegyző, jegyzők és aljegyzők segítették. El­ső számú helyettese a vármegyei főjegyző volt. A jegyzők feladatai sorába tartoztak: a különböző választmányok és bizottságok üléséről jegyzőkönyvek készítése, határozatok, alispáni jelentések, felterjesz­tések, levelek és rendeletek elkészítése, a törvényhatósági bizottság közgyűlésén az ügyrend alapján hozzá tartozó tárgykörben előadói teendők ellátása. Az önkormányzat jogtanácsosaként a tiszti főügyész járt el, aki­nek helyettese az alügyész, illetve az árvaszéki ügyész volt. A me­gyei ügyész őre volt a törvénynek, jogszokásnak, megyei szabály­rendeleteknek. A törvényhatóság bármely határozata ellen felleb­bezhetett — a főispán útján — az illetékes miniszterhez. Feladata volt a törvényhatóság jogi képviselete magánügyekben, ellátta az adóbehajtásnál a kincstár jogi képviseletét. A törvényhatóság hivatalból gyámja és gondnoka volt a terüle­tén levő valamennyi árvának és gondnokoltnak. A szülők vagy a gyámsággal megbízottak hiányában egyenesen a törvényhatósági bi­zottság által választott gyámok és gondnokok voltak kötelesek be­számolni védenceik vagyonának kezeléséről. Ennek a feladatnak el­25

Next

/
Oldalképek
Tartalom