Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
III. Heves vármegye Törvényhatósági Bizottságának erőfeszítései a politikai konszolidáció és a gazdasági stabilizáció kibontakozásáért 1921-1925
elszomorító eredményre jutunk." 3 8° Az „elszomorító eredmény" oka főleg az ellenőrzés hiánya. „Jelenleg ugyanis a vicinális közutak átvételével a vármegye kezelésében 654 km kiépített és 137 km kiépítetlen út van, amely általános úthálózat összesen 6 útbiztosra van bízva. Egy útbiztosra tehát átlagosan 109 km kiépített és 23 km kiépítetlen, összesen tehát 132 km út gondozása esik. Ezzel szemben az állami közutakon egy állami útmester kezelésére csak 66 km útszakasz van bízva, amelyeken kevesebb a tennivaló, mint a törvényhatósági és vicinális utakon, mert az állami utak és azok műtárgyai elsőrendűen vannak kiépítve, s aránytalanul jobb karban fenntartva, mint a szerényebb eszközökkel kiépített és rendkívüli mértékben elhanyagolt törvényhatósági és vicinális utak." 3S 1 De gondot okozott az is, hogy a vármegye kezelésében levő utak 2/5 részére a környéken levő kisebb bányákban és patakokban, házi kezelésben kell a szükséges kőmennyiséget kitermelni. E munkálatoknak megszervezése, munkások fogadása és velük való elszámolás is az útbiztos feladata volt. Ez külön óriási terhet rótt rájuk. Éppen ezért a törvényhatóság úgy határozott, hogy „1924. január 1-től az eddigi 6 törvényhatósági útbiztosi álláson felül még négy vicinális útbiztosi állást szervez a közúti alap terhére." 38 2 Ez valóban indokolt határozat volt, amely jelentős mértékben javította az útkarbantartási és útépítési munkálatoknak szervezését, az építés minőségét és gyorsaságát. Egyre nagyobb gondot okozott az útkaparók ellenőrzése azért is, mert keveset tartózkodtak az úton, keveset dolgoztak, amely tétlenségnek rendszeres ellenőrzéssel lehetett elejét venni. Javadalmazásukat túlzottnak tartották, mivel 2—3 napszámos keresetének felelt meg. így aztán az alispán szigorú rendelkezést adott ki, mely szerint az útbiztosoknak szigorúan ellenőrizniük kell az útkaparókat, és ha nem találják a helyükön, az államépítészeti hivatalon keresztül jelenteniük kell. Ha az útkaparó nem tudja távollétét igazolni, akkor „azonnal el fogom bocsátani" — fenyegetőzött az alispán. 38 3 Rendezetlen volt azonban az útkaparók szolgálati viszonya, amelyet szabályrendeletben alkotott meg, s hagyott jóvá a megyei közgyűlés. Az új szabályrendelet intézkedik az útkaparók alkalmazása, nyugdíjigénye és munkaviszonyuk keletkezésére, illetve megszűnésére vonatkozóan. Kinevezésüket az alispán hatáskörébe utalta, 38 4 pedig a kereskedelemügyi miniszter a főispánt jelölte ki kinevező hatóságként. 38 5 Bár ez kevésbé lényegbe vágó tényező, viszont a rendezésre vonatkozó következetes eljárások figyelemre méltók. Természetesen a közutak helyreállítási költségeit alapvetően a vármegye lakosságára hárították. „A vármegye fogattartó közönsége az 1923. és 1924. évben több mint 40 000 m 3 fedanyagot fuvarozott ki 135
