Grúz János: Heves vármegye törvényhatósági bizottságának tevékenysége 1919–1929 - Tanulmányok Heves megye történetéből 2. (Eger, 1977)
II. Hevesvármegye Törvényhatósági Bizottságának erőfeszítései a hatalom visszaállításáért 1919. május-1921. április
céljából napközi otthonok szervezését sürgette. Megengedték, hogy esetleg külföldi misszióhoz forduljanak támogatásért. 28 2 A közigazgatási bizottság rendelkezése még mai szemmel is helyes intézkedésként elfogadható. Az iskolába járás, a rendszeres tanulás nélkülözhetetlen volt a felnövekvő nemzedék számára. Ezért helyes volt, hogy érvényt szereztek a rendszeres iskolába járás kötelmeinek. Az oktatáspolitikai feladatoknak igyekezett a közigazgatási bizottság következetesen eleget tenni. A folyamatos oktatás-nevelés csak megfelelő tárgyi feltételek mellett lehetséges. Éppen ezért nem hanyagolta el az iskolai alapvagyonról való tájékozódást sem. 1921. áprilisában kötelezte az iskolafenntartókat, hogy az iskolai alapvagyonról — a megadott szempontok szerint — adjanak adatszolgáltatást. 28 3 Mindezek a következetes rendszabályok mellett is csak részben tudtak érvényt szerezni az akaratuknak, mert az iskolafenntartók nem fogadták megértéssel a közigazgatási bizottság akaratát. Ismeretes, hogy az elemi iskolák az osztálytársadalom adott szerkezete mellett gyakorlatilag természetszerűen elsősorban a társadalom túlnyomó részét kitevő alsó népréteg iskolaformája volt, s ettől a rétegtől viszont sajnálták a juttatásokat. Elhasználódott, régi épületekben voltak az iskolák, amelyek egészségtelen, omladozó épületek voltak. Sajnos, még ebből is kevés állt rendelkezésre. 1920ban még csak 117 népiskola volt Heves megyében. 2 8' 1 Különben a kültelkek, a tanyák érezték hiányát az iskolának. Pedig Heves megye kulturális viszonyainak elmaradottsága elképesztő volt. A hatévesnél idősebb népességből 1910-ben csupán 73 százalék, 1920-ban pedig 79,1 százaléka tudott írni és olvasni. Vagyis 1910-ben analfabéta volt a lakosság 27 százaléka, 1920-ban pedig 20,9 százaléka. 28 5 Mégis, az iskolák jelentőségének felismerése megteremtette a feltételét az alsó népréteg iskolájának fejlesztésére. Az iskolák személyi ellátottsága több okból is kifogásolható volt a tárgyalt időszakban. Ismeretes, hogy mindennapos zaklatásnak voltak szenvedői a néptanítók az ellenforradalmároktól. Másfelől gyakori jelenség volt, hogy a járandóságukat nem kapták meg a nehéz válságos gazdasági helyzetben. Sértő és zavaró volt, hogy ahány jellegű iskola volt (egyházi, községi, magán), annyiféle káppen biztosították az illetményt. A tanítási anyagban is átmeneti viszonyok voltak, hiszen az államszervezet, a hatalomgyakorlás, a politikai helyzet igen sokat változtatott az 1918. október 31. előtti helyzethez viszonyítva, hiszen az Osztrák—Magyar Monarchia megszűnt, s helyébe az önálló Magyarország lépett. Mindez jelentős zűrzavart okozott még az elemi népiskolai tanításban is. 104
