Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772-1849. évi rovásadó összeírásai - Tanulmányok Heves megye történetéből 1. (Eger, 1973)

Jogosulatlan mentesítések a kuriális-majorsági házhelyek és lakóik jogi helyzetének tisztázatlansága miatt

tanács az 1741. évi 8. t.c.-hez már olyan magyarázatot fűzött, mely szerint minden jövedelemmel, vagyoni értékkel bíró nem nemes személy ezután köteles lesz adózni, nemcsak a megye házipénztárába, hanem az állam részére, a hadipénztárba is. Ezzel a nemesi földekre telepített jobbágyrendűek állami adómentessége megszűnt, de csak elvben. Ugyanis a majorságiak telepítésére irányuló törekvés a XVIII. század végén — más formában — ismét föléledt s ekkor az ilyen telepítés a majorgazdaságok kiépítésének lett egyik — nem is lényegtelen — eszköze. Az állam az adóalap fokozása céljából, a községi elöljáróság a reá egy összegben kivetett adó arányosabb elosztása érdekéből, a majorságiak és nem úrbéres személyek megadóztatására törekedett. Hasonló álláspontot tükröz az 1827. évi 7. t.c. is, amikor elrendeli, hogy az 1828-ban végrehajtandó országos összeírásba, az adó arányosabb elosztása céljából, adóköteles zsellérekként kell összeírni egész vagyonukkal együtt mindazon jobbágyrendűeket, akik kuriális telken, saját költségen épített házban laknak. De az út- és hídépítésnél teljesítendő közmunkára is kötelezte őket az 1844. évi 9. t.c. 4. §-a, előírván, hogy a majorsági földre telepített lakosok és nemesi jószágot használó nem nemesek a közmunkát az úrbéri házas, illetve házatlan zsellérekkel egyenlő arányban teljesítik. A községi elöljárók a XIX. század első felében mégis egyre gyakrabban panaszolják fel a vármegyén, hogy a majorságiak — földesúri támogatással — kivonják magukat a közterhek alól. A Heves megyei földesurak legtöbbje az 1836. évi úrbéri összeírásba házas zsellérnek csak annyit engedett beíratni, amennyit az 1771. évi urbárium, úrbéri tabella feltüntet. Pedig erre az időre megháromszorozódott a házas zsellérek száma. Jogi helyzetük tisztázatlansága abból a körülményből fakadt, hogy a 4—5 évtizeddel korábban végbement parcellázás, telepítés körülményei az új nemzedékek előtt feledésbe merültek, s ha a földesúr tisztje azt állította, hogy valamikor régen majorsági fundusra telepedtek, ez ellen döntő érvet szolgáltatni senki sem tudott. Csak a jobbágy viszonyok megszűntetése után, az úrbéri elkülönzései perben hozott törvényszéki ítélet döntötte el, melyik zsellér számít úrbérinek, melyik majorságinak. Hogy mennyire tisztázatlan volt 1848 előtt a majorságiak adókötelezettségének kérdése s hogy milyen sokan nyerhettek jogosulatlan adómentességet, arra nézve a sok példa közül csak kettőt említünk. Az első panaszt egy kis népességű település, a másodikat egy népes mezőváros elöljárósága adta elő a vármegyén. Gyöngyöshalma j lakói 1832-ben ezeket vallják: „Adózó lakosaink igen kevés számmal vannak. A földesuraságok házas zselléreiket mindennemű 27