Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772-1849. évi rovásadó összeírásai - Tanulmányok Heves megye történetéből 1. (Eger, 1973)

Űj adónemek 1850-ig

ség úrbéri telkének, úrbéri korcsmájának árendája, a helység szükségére, kamatra felvett kölcsön, a községi földön, réten termett gabona, széna, szalma eladási ára, a községi apaállatok eladásából befolyt összeg stb. Ha a bevétel nem fedezte a kiadásokat, a község kénytelen volt megadóztatni önmagát oly módon, hogy az adózók hadi- és háziadórovásaira pótadóként, egykorú kifejezéssel „rúgtatásként", még a „helység szükségére" is kivetett bizonyos adóterhet. A községi számadásokat az urbárium rendelkezése szerint a földesúr vizsgálta felül. A felsorolt négy pénztárba befolyó közadók arányát jól illusztrálja Heves megye egyik legnagyobb jobbágyfalujának, Poroszlónak példája, ahol az 1845—46. katonai év kezdetén rovásadó alá összeírtak 731 adóköteles háztartást, a rovások összes száma volt 489, egy rovásra esett a hadi- és házipénztárba együttesen 13 Ft 39 krajcár, a verbunkpénztárba 8 egész, 26 40-ed krajcár, rúgtatás volt egy rovás után 2 Ft 4 egész, 12 40-ed krajcár. A község pedig készpénzben befizetett: a hadipénztárba: 1519 Ft és 1 egész, 20/40-ed krajcárt, a házipénztárba: 1150 Ft és 52 egész, 20/40-ed krajcárt; a verbunkpénztárba: 27 Fi és 36 egész krajcárt; rúgtatásként: 1013 Ft-ot. Ha a község közös kiadásait a községi bevételekből fedezni tudta, akkor nem volt szükség rúgtatásra. Például Nagytálya község elöljárósága az 1845—46. évi rovásadó összeírásához fűzött summázatában kijelentette, hogy náluk „úgynevezett ruktatás nincsen". c) A jobbágytelken élő nemeseket az 1836. évi 9. t.c. arra kötelezte, hogy úrbéri természetű vagyontárgyaik után, a földesúri terheken kívül, viseljék mind a hadi-, mind a házipénztár terheit, de a hadfogadás elősegítésére rendelt verbunkpénztárba ne adózzanak. 21