Soós Imre: Heves és Külső-Szolnok megye 1772-1849. évi rovásadó összeírásai - Tanulmányok Heves megye történetéből 1. (Eger, 1973)

Űj adónemek 1850-ig

a) verbunkpénz vagy hadfogadási pénztár. 1715 óta az állandó közös hadsereg folyamatos kiegészítése általában toborzás (Werbung) útján történt. Ha a hadfogadás előírásszerűen, vagyis önkéntes felajánlkozás és kincstári pénzen történő felfogadás útján ment végbe, akkor a tisztből, őrmesterből, néhány közkatonából összeállított hadfogadó bizottság a falu korcsmájában ingyen itallal, zeneszóval, tánccal igyekezett az ifjaknak a katonaélethez kedvet adni s amelyikük katonának felcsapott, azzal ún. kapitulációs szerződést kötöttek, ennek alapján a tartományi biztosság által kezelt kincstári hadfogadó pénzből foglalót, felpénzt, verbunkpénzt fizettek neki. Sok esetben azonban szabályellenesen, erőszakos összefogdosással, csalárd manipulációkkal biztosították a községekre kivetett újonclétszámot. A beállott katonák a kapitulációs szerződésben kikötött 6—10 évig, a befogottak pedig örökösen tartoztak katonáskodni, de indokolt kérésükre, 20 évi szolgálat után általában kezükbe szokták adni az elbocsátó levelet, obsitot (Abschied). Az 1830. évi 7. t.c. eltörölte az örökös katonáskodást s a szolgálati időt 10 évben szabta meg. Az 1840. évi 2. t.c. pedig a toborzást szüntette meg s helyette a sorshúzás útján való hadkiegészítést rendelte el. A rendszeresen toborzott újoncokon kívül az országgyűlés háborús helyzetben, a király kívánságára, még bizonyos számú újoncot, ezek felfogadásához foglalópénzt, verbunkpénzt is megajánlhatott. A „verbunkfelsegéllést" megajánló rendek ilyenkor a rendkívüli toborzás módjára nézve speciális kívánságokat, könnyítéseket is előírhattak, a hagyományos módon történő toborzást pedig arra a néhány évre szüneteltetni kellett. A francia háborúk időszakában több ilyen, rendkívüli újoncmegajánlás történt. (1802. 1., 1807. 1., 1808. 6. t.c.-ben.) Az 1807. évi 1. t.c. a 12 000 újoncon kívül évenként 200 000 Ft összegű foglalópénzt is megajánlott „a toborzó pénztár jobb ellátása végett", mert „a nagyobb felpénz a katonai pályákra menőknek ösztönt ád, kiválóképpen könnyíti a hadfogadás sikerét". A megajánlott újoncokat a megyék között népességük arányában, a verbunkpénzt pedig adóportáikra osztották szét. A községek és adózók az egy rovásra eső felpénzt 1807-től kezdve a hadi- és háziadó módjára fizették be a vármegye „verbunkpénztárába", innét pedig a hadfogadó helyre (colleotaculum) továbbították. b) A községi pótadó őse, a rúgtatás. A községek saját közös kiadásaikat, vagyis pld. a katonaság részére készpénzben vásárolt termények árát, a helység épületeinek, katonai istállóinak karbantartási költségeit, a felvett községi kölcsön törlesztő részleteit, a jegyző fizetését, a községi pásztorok konvencióját, a községi apaállatok vételárát, más falvak, puszták határában bérelt legelők bérleti díját stb., a község bevételeiből fizették ki. Ilyen bevételi forrás volt a köz20