Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Petercsák Tivadar: A Heves megyei közbirtokosságok levéltári forrásai

418 egyezséget a nemesek erdeik védelmére. 1752-ben tilalmas, és az úrbéresek számára szabad erdőt különítettek el. Szabályozták az épületfa vágását, a jobbágyok és zsellérek pedig a számukra kijelölt erdőből is csak „földön fekvő dült vagy omlot fát" vihettek. A tilalmak betartására „erdő tilalmára vigyázó személyt" választottak a közbirtokosok, sőt kerülőket is alkalmaztak. A kerülők ellenőrizték a földesurak béreseinek a szekereit, a jobbágyok céduláit és számon tartották, hogy egy-egy földesúr „hány járommal és szekérrel" ad fát bárkinek. Rögzítették a tilalomtörők büntetését, szabályozták az erdei tűzgyújtást, faszénégetést, makkoltatást.

6 Az ivádi közbirtokosok a 19. század elején dolgozták ki az erdőrendtartást, amellyel biztosítani kívánták a közös erdők rendeltetésszerű használatát és felügyeletét. A rend ellenőrzésére erdőbírót választottak maguk közül, aki behajtotta a büntetést a tilalomtörőn, vagy zálogot vett.

7 Heves megye községeinek iratai között találhatók az atkári nemesi közbirtokossági ülések jegyzőkönyvei (V-207/3.). 1771-ben a 24 jobbágytelek tulajdonjoga öt földesúr (Kürthy, Gosztonyi, Páldy, Brezovai, Várkonyi) között oszlott meg. 1836-ban azonban a felére csökkent telekmennyiség már 22 közbirtokos között töredezett apró részletekre, 1857-ben pedig 50 tulajdonos alkotta a közbirtokosságot. A közgyűlési jegyzőkönyvek alapján jól dokumentálható a tulajdonközösség 1855-1909 közötti működése. Választott tisztségviselői (igazgató jegyző, pénztárnok) a belső szabályozás alapján és a rendszeresen megtartott közgyűlések (úri gyülekezet) kontrollja alatt végezték munkájukat. Alapvető feladata volt, hogy az úrbériség megszűnése után az egykori földesurak közös tulajdonában maradt ingatlanokat, illetve a regálét ésszerűen hasznosítsa. Atkáron a korcsmáitatás, a mészárszék és az agyagnyerőhely legelőként történő bérbeadása jelentett évenkénti rendszeres jövedelmet a közbirtokosságnak. A haszonbér összegét félévenként birtokarányosan osztották el. Az atkári közbirtokosság jó karban tartotta a tulajdonában lévő épületeket, de az utak, hidak, kutak állagát és a rétek, szántóföldek víztelenítését szolgáló árkok, csatornák folyamatos működőképességét is biztosították. Éjjeliőrök és rétkerülők alkalmazásával a közrendet is fenntartották. Jutott pénz az egyház támogatására, templom építésére is. A szegények alkalmi segélyezésén túl, a település lakóit segítette a magtáralapnak nevezett segélyalap, amely alacsony kamat melletti kölcsön igénybevételét tette lehetővé. A közbirtokosságnak a 19. század végére minden felosztható közös vagyona megszűnt, így 1908-1909-ben feloszlott, de a jelentős tőkével rendelkező segélyalapot a községnek adta át.

8 A besenyőtelki nemes község alapja is a nemesi közbirtokosság volt, amely a 18. század közepétől a Szabó család osztatlan közösségeként működött. A Heves Megyei Levéltár Testületek, köztestületek fondjában vannak a Besenyőtelki Nemesi Közbirtokosság 1278-1910 közötti időszakot felölelő iratai (IX. 208.). Ezek alapján Alsó 6 Heves Megyei Levéltár (= HML) IV-9/d/41. 7 Részletesen feldolgozta CSIZMADIA, 1979. 8 Lásd részletesen: PETERCSÁK, 1999.