Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Orosz István: Európai művelődés a 15-16. század fordulóján

OROSZ ISTVÁN EURÓPAI MŰVELŐDÉS A 15-16. SZÁZAD FORDULÓJÁN Lorenzo Medici firenzei udvarának egyik jeles tagja Giovanni Pico della Mirandola 900 tézisben összefoglalt tanításainak bevezetőjében, amely az emberi méltóságról szól (De hominis dignitate), a Teremtő a következő szavakat idézi Ádámhoz: „ azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könnyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem földi, sem halandó, sem halhatatlan lénynek, úgyhogy, mint saját magad szobrásza, magad vésheted ki vonásaidat. Állattá fajulhatsz, de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászülheted magad". Nem kell különösebb elmeél ahhoz, hogy észrevegyük, Mirandola derék grófja saját szavait és véleményét adja az Isten szájába, s egyben kifejezi kortársai felfogását is: az embernek Istenhez való hasonlatosságra kell újjászületni. Ez nem jelent kevesebbet, minthogy az embernek önmaga alakítójává és mércéjévé kell válni. Újjászületni Istenhez hasonló lénnyé? - olyan mérhetetlen önbecsülést, fogalmazzunk talán erősebben is: gőgöt jelent, amit a korábbi századok végítélettől reszkető, megalázkodó bűnösei sohasem mertek volna megfogalmazni. Akkor sem, ha a bibliai tanítás szerint Ádám minden utóda az Isten képmását viselte magán. De ez az imago Dei a skolasztika szerint Isten kegyelmi ajándéka volt nem az ember önmagát alakító tevékenységének eredménye. Néhány évvel később, 1504-ben az Alpokon túli humanizmus legjelesebb alakjának Rotterdami Eramusnak megjelent Enchiridion militis christiani (A keresztény harcos kézikönyve, a legújabb magyar fordítás szerint Krisztus fegyverzetében) c. munkája, amely szerint „a szívből jövő imádság az égbe emeli az erőtlent ...a tudás pedig üdvös gondolatokkal erősíti az értelmet, ezért egyik sem hiányozhat a másik mellől ...az előbbi az amelyik kér, de az utóbbi sugallja mit kell kérnie ". Erasmus véleménye is félreérthetetlen: az ima, mint az Isten és ember közötti hagyományos kapcsolat csak akkor lesz igazán hatékony, ha az intellektus fogalmazza meg az Istenhez fordulás tárgyát. Egy harmadik idézendő vélemény valamikor a 15. század derekán, született meg egy németalföldi kolostorban a Kempis Tamás nevével azonosított Imitatio Christi (Krisztus követése) c. gyűjteményben. E szerint „ ... mi haszna a tudománynak Isten félelme nélkül? Bizony többet ér az alázatos földművelő, aki Istennek szolgál, mint a fölfuvalkodott tudós, aki magáról megfeledkezve az egek forgásán töri a fejét". Ez a vélemény is egyértelmű. Az ember fölfuvalkodott gőgjében nemcsak nem istenítheti magát, nem teheti hatékonnyá imáit a tudás sugallatával, de ez kárára is lehet, hiszen a fölfuvalkodott tudós, ha az egek forgásán töri a fejét, kevesebbet ér Isten előtt az isten-