Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Bariska István: Az 1463. évi soproni békeszerződés és annak háttere

26 rinte az 1462. évi előszerződés még nem tartalmazta a „törvényes" („legitim") kifejezést, de az 1463. évi végleges változat igen.

2 Ezért éltünk a feltételezéssel feljebb, hogy állítólag először. Szalay László 1853-ban Lipcsében megjelent könyvében azonban már a soproni békeszerződést megalapozó 1462. évi gráci egyezményre is hivatkozott. Ebben ez áll: „Ha a magyar királyi szék megüresedne, azaz: ha Mátyás király nem hagyna maga után törvényes fiakat vagy unokákat, a császárt vagy a császárnak általa kijelölt fiát vagy azt,... ",

3 Az eredeti szöveg nem áll rendelkezésünkre. Nincs azonban okunk kételkedni abban, hogy Szalay jól idézte a gráci előzetes szerződést. Azaz Nehring tévedett, hiszen a Habsburgok magyarországi uralkodásának legitim utódlási igényét Mátyás király és III. Frigyes pápai diplomatái, Vitéz János és Hieronymus Landus már a gráci szerződésbe is felvették. Az a kérdés, hogy e tekintetben egyezik-e a két szerződésváltozat vagy sem, abból a szempontból talán mindegy, hogy a nyilvánosság számára először köz- és magánjogi értelemben is a soproni szerződés fogalmazta meg a Habsburgok magyarországi trónutódlásának igényét. E tekintetben a békeszerződés valóban a Habsburgok magyarországi trónigényének alapdokumentuma lett. Pontosabban nemcsak az, de az is. 2. Az 1463. évi soproni békeszerződés összetett volta Bármilyen meglepő, ennek a messze mutató egyezménynek nincs magyar fordítása. Pontosabban a szerződéscsomag nyolc okleveléből az egyiket a többitől elkülönítve lefordították.

4 Ez az eljárás nem bizonyult szerencsésnek. A fordító ugyanis kiemelte azt a példányt, amelyet a magyar fél, a Sopronba küldött rendi küldöttség szerkesztett. Ebből azonban kimaradt Kismarton, Kőszeg és Rohonc neve. Ezek a várak, uradalmak és városok csak az ún. ratifikációs példányokban tűntek fel. Aki tehát a közreadott magyar nyelvű oklevélből szeretne tájékozódni, annak az a benyomása támad, hogy 1463-ban csak Fraknót és Kaboldot adták zálogba. Ez pedig teljességgel félrevezető. Más hangsúly-különbségekre, sőt tartalmi eltérésekre most nem térünk ki. Ennyi éppen elegendő ahhoz, hogy a szerződéscsomag egésze mellett törjünk lándzsát. Az 1463. évi soproni békeszerződést szokták bécsújhelyinek is nevezni. Itt az ideje tehát, hogy a szerződés kettős nevére és struktúrájára is rámutassunk. 1463. július 19-én ugyanis a felek szerződésváltozatait egyfelől az akkor még Stájerországhoz tartozó Bécsújhelyen, másfelől a III. Frigyesnek elzálogosított Sopronban hitelesítették, hogy aztán a ratifikációs és approbációs oklevelekkel egyesítsék. A Bécsben őrzött, de Bécsújhelyen készült oklevelek sorrendje a következő: (1) A Frigyes-féle szerződés 2 NEHRING, 1975. 21. p. 3 SZALAY, 1853. 199. p. 4 KÖBLOS-SÜTTÖ-SZENDE, 2000. 190-197. p. A kiadott oklevél magyar fordítását Szende Katalin készítette.