Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)

Gyarmati György: A szocialista rendszer Állambiztonsági iratainak történeti forrásértéke

200 ténelem cselére" utalhatunk: egy részük - utólag - azért érzi magát a letűnt rendszer mellőzöttjének, mert nem akadunk nyomára a levéltárban annak, hogy őt is megfigyelték volna. Noha a politikai rendőrség rendszerintegráns funkciója is különlegesnek tekinthető az államszocializmus évtizedeiben - más korok és rendszerek hasonló szerveihez képest -, mégsem gondolom, hogy a Történeti Levéltárban őrzött iratok történeti forrásértéke számottevő mértékben különbözne a korszak más típusú, más helyütt keletkezett iratainak a történeti forrásértékétől. Nem különbözik számottevően, ha valóban a történészcéh konvenciói szerint kívánjuk hasznosítani: megkerülhetetlen forráskritikával, további releváns dokumentumokkal összevetve, ugyanazon nélkülözhetetlen mérlegeséssel élve, ami minden más korszak fennmaradt forrásaival szemben szakmai evidencia. Mennyivel hitelesebbek az állambiztonsági iratoknál az éves vagy ötéves tervek teljesítéséről készült „győzedelmi híradások", a pártkongresszusok önlegitimálási - és önmegnyugtatást? - célzó beszámolói, vagy más pártfórumok vezetőszervi határozatainak helyzetjelentés funkcióját is betöltő (első) részei? Ugyanez alulnézetben: mennyivel hitelesebbek a felsőbb szerveknek készült termelőszövetkezeti zárszámadások, a vállalati mérlegek, a tanácsi kampányértékelések vagy éppen a szakszervezeti hangulatjelentések? Minden egyes intézményi beszámoló kényszeresen törekedett a pozitívumok megjelenítésére - közkeletűen a kozmetikázásra -, mert különben önmagáról állított volna ki számonkérésre is okot adó rossz bizonyítványt. Nem arról van szó, hogy egészében használhatatlanok ezek a dokumentumok, hanem arról, hogy akár tárgyi információk esetében is ugyanazon a lapon lehetnek valós és kérdéses hitelességű adatok, értékelések, s a történésznek ebből az egyvelegből kell dolgoznia. Abból kiindulva, hogy az állambiztonsági szervek a rendszer szempontjából nemkívánatos, deviáns, netán ellenséges jelenségek vizslatására voltak rendszeresítve, értelemszerűen adódik, hogy az általuk keletkeztetett dokumentumok - az előbb példaként idézett szervekhez képest - a történtek negatív kópiáját rögzítették, és sötétebb tónusokkal jeleníttették meg az eseményeket. Mondhatnám erre voltak dresszírozva, ezért tartották őket. De azt - az általam ismerhető forráshányad alapján - nem állíthatom, hogy csak és kizárólag történetileg használhatatlan információk lennének olvashatóak ezekben a dokumentumokban. Ugyanúgy keverednek az azonosíthatóan reális adatok és a hamis információk, illetve tendenciózus interpretálások ezekben az iratokban is, mint a már említett más irat-keletkeztető párt- és állami intézmények anyagaiban. Nyers általánosítással mondható, hogy legfeljebb különböző előjellel korrigálandó a párt-, az állami és a-társadalminak nevezett-félállami (szakszervezetek, Hazafias Népfront) intézmények forrásaiban tükröződő pozitív „felülírtság", mint az állambiztonsági iratokban megjelenő ellenségkeresés negatív túldimenzionálása. De bármelyik esetben találkozhatunk - publicisztikus túlzással élve - „még az ellenkezője sem igaz" megállapításokkal. Ilyen értelemben adódik az a konklúzió, hogy nem különbözik sokban az állambiztonsági iratok történeti forrásértéke más szféra irataitól. A funk-