Memoria Rerum – Tanulmányok Bán Péter tiszteletére (Eger, 2008)
Gyarmati György: A szocialista rendszer Állambiztonsági iratainak történeti forrásértéke
198 egyidejűleg és visszamenőlegesen is tudható. S mire agóniája beteljesedett, igazából már nem volt — nem keletkezhetett - valami rácsodálkozást kiváltó, „a király meztelen" közérzület. De hát nem erről a fokozatosságról, az egy-egy szeletében mélyülő, részletesebbé váló, ismeretgazdagodásról szól-e a történeti feltárás? Épp úgy vonatkozik ez egyik-másik téma többszöri, visszatérő körüljárására, mint a mindig terjedelmi korlátok közé szorított összefoglaló kortablókra. Ebben a szélesebb mezőben próbálom elhelyezni a szocialista rendszer állambiztonsági iratainak forrásértékét, valamint a velük kapcsolatos szakmai és — szélesebb körű - társadalmi érdeklődést. Az utóbbival kezdem, mert az - talán - rövidebben összefoglalható. Kitartóbb kutatók már az 1990-es évek legelejétől bejuthattak a Belügyminisztérium (frissiben kialakított) Történeti Irattárába, és el is indult az addig szó szerint lakat alatt őrzött iratok feltárása. De éppen mert kutatók voltak, búvárkodásaik hozadéka a szakmai publikációkra jellemző időcsúszással és persze meglehetős esetlegességgel szivárgott át a tágabb, „céhen kívüli" közéletbe-köztudatba. A szélesebb társadalmi hozzáférés lehetősége csak hét évvel később nyílt meg, a Történeti Hivatal 1997. őszi létrehozása nyomán. A meginduló állampolgári érdeklődés soknak tekinthető ahhoz képest, hogy milyen kis létszámú csapat kezdte meg az „információs kárpótlás" szolgáltatását, és ahhoz képest, hogy mennyire nehéz volt eligazodni az éppen megkapott iratmennyiségben. Ezeket az iratokat keletkeztetői - az egykori állambiztonsági szervek - értelemszerűen nem olyan céllal gyűjtötték-kezelték, „dossziézták", hogy - akár hagyományos levéltári felkészültséggel is — könnyel el lehessen bennük igazodni. Ennek több oka is volt. Az egyik volt maga a rendszerben érvényes szolgálati drill és tagoltság: a szolgálaton belül is osztottak voltak az információk. Ez időnként civakodást gerjesztett a társosztályok között, aminek következtében - éles helyzetekben - „egérutat" nyerhetett a megfigyeltek egy része. De az információk szórtsága egy-egy kérdés releváns forrásainak utólagos csokorba gyűjtését is nehezíti. A források visszamenőleges fellelése-feldolgozása felől nézve ezt a szimultán zűrzavart tetézi a diakronikus összetevő: egy-egy személy korántsem csak behatárolt időszakban és/vagy tárgykörben kerülhetett a politikai rendőrség látókörébe. Számos esetben nemcsak a megfigyeltek állampolgári megkeresései „várják el", hogy az 1945-1990 közötti teljes időkörre találjunk elő minden vonatkozó iratot. A kutatók hosszú idősoros tematikus érdeklődése is ezt igényelné, miközben az iratoknak épp úgy csak egy hányada maradt fenn, mint ahogy az egykorú - és hiányos - irattári segédletek is csak esetlegesen nyújtanak eligazodást bennük-közöttük. (S ami fennmaradt azok többsége is olyan, hogy „kódoltan" adja meg a szóban forgó akta tárgyát: személyt (csoportot) fedőnéven, ügyet meg valamilyen betű-szám kombinációval.) Az eddig soroltak viszont legalább megmaradtak, előbb-utóbb megtudható belőlük mind az ügy tárgya és időköre, mind pedig az érintett személyi kör. Ehhez képest kell szólni az időnként célzott, máskor meg gondatlan - mindenesetre nagyon nehezen