A Heves Megyei Levéltár (Eger, 2002)

A levéltár múltja

A LEVÉLTÁR MÚLTJA Ma már a múlt sem képez egyetlen egységet. Van, aki a latinul írt okleveleknél kezdi, a magyar nyelvűeknél folytatja, mások a kézzel írott - és rajzolt - iratokat tekintik hajdaninak, az író- vagy számítógéppel szerkesztetteket moderneknek, egyúttal jelenkorinak. A közhiedelem szerint a levéltár a múlt minden porát köteles viselni, és semmi köze ahhoz, ami manapság zajlik az emberek életében. A valóság pedig az, hogy a mostani levéltárak egykoron nem azzal a szándékkal születtek, hogy a régmúltban búvárkodók kíváncsiságát kielégítsék, hanem gyakorlati céllal: azt a hivatalt szolgálták ki, amely létrehozta irataikat, tehát megőrző helyek, latinul conservatoriumok voltak. Bennük lehetett megtalálni a birtoklási, adózási, bíráskodási, azután iskola-, egészség- és építésügyi, iparűzési stb. ügynek az előzményeit, ha azokra akár a királynak, akár a nádornak vagy más főméltóságnak, akár a vármegyének, városnak, akár a nemes embernek - később a polgárnak szüksége volt. Eredetileg tehát a levéltárak „élő szervezetek" voltak, s csak a romantikus 19. században kezdték őket archívumoknak nevezni. Nyilvánvaló, hogy 1950-ig minden önállóan működő igazságszolgáltatási, közigazgatási egységnek - azaz minden rendű és rangú városnak, falunak gazdasági és más szakmai intézménynek, olyan testületeknek, mint például a céhek, a polgári egyesületeknek, a politikai pártoknak egyaránt érdeke volt saját „önkiszolgáló" levéltár folyamatos fenntartása. A mai megyei levéltár elődje is eredetileg csak a nemesi vármegyei igazgatás és bíráskodás során keletkezett iratokat őrzött. Ezzel a feladattal eleinte, a 16-17. században előbb az alispánt, majd a jegyzőt - a nótáriust bízták meg, aki hivatalából való távozása során az alispánból, egy szolgabíróból és esküdtből álló bizottság jelenlétében volt köteles hiánytalanul átadni utódjának a leveleket és az aktákat. Ám Heves megyében 1657-ben Libercsey Ferenc nem kapta meg elődjétől, Laszkary Ferenctől az iratokat. Ez az eset már Eger 1596-os török kézre kerülése után, Füleken történt, ahol minden óvintézkedés ellenére 1682-ben, amikor Thököly Imre ostromolta a várat, a levéltár legrégibb, akkor 3 ládát kitevő iratai a tűz martalékai lettek, kivéve az 1657 utáni közgyűlési jegyzőkönyveket. Pedig a vármegye hatásköre akkor már - az 1569. évi 52. törvénycikk alapján - Külső-Szolnok megye területére is kiterjedt. „Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék" csak az 1876. évi 33. törvénycikkel váltak szét, amikor létrejött Jász-Nagykun-Szolnok megye, mely a Jászságon és Nagykunságon kívül a Tiszától keletre fekvő területeket is magába foglalta, kivéve Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, Tiszaörs és Nagyiván községeket (1. § 18.). Históriai hagyatékunk tehát az 1876 előtti Kiilső-Szolnok vármegyei iratok gondozása is, amelyből elődeink csak a leválasztható 1850 utáni szolnoki törvényszéki és az 1867-1876. évi megyei és járási közigazgatási iratokat adták át a Jász-NagykunSzolnok Megyei Levéltárnak. A török kiűzése idején 1683-ban tartotta Heves vármegye saját területén az első közgyűlést. 1700-ig váltakozóan Gyöngyös, Pásztó, Pata és Eger volt a megyeszékhely, a 18. század első felében pedig állandóan Gyöngyös. A levéltárért felelős főjegyző megbízásából helyettese őrizte és gondozta a levéltárat előbb a gyöngyösi ferencrendi, majd a Szent Bertalan templomban. Dévay András aljegyző volt az, aki 1722-ben letisztázta a közgyűlési és ítélkezési jegyzőkönyveket, s rendezte az iratokat. Az 1703-1710. évi jegyzőkönyvekhez mutatókönyvet, a levéltár iratanyagáról pedig lajstromot is készített. Az ő feladata volt az egyébként rendezetlen, s a jegyzékek és mutatók hiányában igen nehezen kezelhető anyagból egyes darabok kikeresése a tisztviselők számára, az átadott iratok elhelyezése, a nemességi ügyekben bemutatott okmányokról másolatok készítése. 3