Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)

kat az Esterházyak örökölték, a Nyáry-örökösök közül a Haller, Bossányi és az Orczy-családok voltak a részbirtokosok. A XVIII. században több köznemesi család is szerzett a városban nemesi telket és kisebb ingatlant a város határában. Nyilvánvaló dolog, hogy az ennyire elaprózódott nemesi birtokok tulajdonosainak egyéni érdekei egymással is ütköztek, s velük szemben a város vezetése és közössége nehezen tudta saját jogait érvényesíteni. 1659-ben a részbirtokosok közös megegyezéssel szabályozták a bíró és a tanács tagjainak választását. Megadták azt a lehetőséget, hogy a korábbi gyakorlatnak megfeleló'en a város népe szabadon választhassa meg bíráját és a tanács tagjait. A tisztújítás minden év április 24-én, Szent György napján történt. Az általános gyakorlat az volt, hogy néhány nappal a választások előtt a tanács tagjai közül három jelöltet neveztek meg a bírói hivatalra, s a tisztújítás napján a város minden lakosa szavazhatott a jelöltekre. Aki a legtöbb szavazatot kapta, egy évig köteles volt a bírói tisztet ellátni. Hasonló módon állítottak jelölteket a jegyző, az adószedő és a tanácstagok posztjaira is. A 12 tagból álló tanácsi testületből 6 személy alkotta a belső tanácsot: ez volt az elsőfokú bírói hatóság, amelynek Ítélete ellen az úriszékhez lehetett fellebbezni. A 6 tagú külső tanács feladata elsősorban a közigazgatás irányítása volt: így hozzá tartozott az adó kivetése és beszedése, a vásárok és piacok felügyelete, a közrend és a közbiztonság védelme is. A megnövekedett feladatok ellátására a későbbiek során néha aljegyzőt is választottak, külön vásárbírót és külön személyeket — dékánokat — neveztek ki a templom és az ispitály ügyeinek intézésére, s az öt városrész mindegyikének külső adószedője és a rendre vigyázó „polgára" volt. A földesurak azonban nem sokáig engedték meg ezt a viszonylagos önállóságot. 1717-ben már ők tettek javaslatot a jelöltek személyére, mert így akarták elérni saját érdekeik érvényre jutását. A későbbiek során is ezt a gyakorlatot kívánták folytatni, s így a tisztújítások zöme az önkormányzat jogainak folyamatos megnyirbálásával járt együtt. 1761-ben a földesurak elrendelték, hogy csak négy részre kell felosztani a várost és a földesurak tisztjei választják ki minden fertály részére a két-két adószedőt. 1766-ben a közrend felügyeletét eddig ellátó városi „polgárok" feladatát két hajdúra bízták. 1765-ben a város által megválasztott bírót hivatali idejének letelte előtt úriszék határozattal távolították el tisztségéből. 1791-ben a tanácsosok számát 6 főre csökkentették, s 1795-re már minden hivatali posztra saját jelöltjüket állították a földesurak, a jegyzőt pedig ők nevezték ki. A megválasztottakat a földesurak erősítették meg tisztségükben, s a bíró csak a város szolgáit fogadhatta el. 1802-ben már a tanácsosokat is a földesurak nevezték ki azzal a megszorítással, hogy ha nem tartják be uraik rendelkezéseit, akkor hivatali idejük lejárta előtt is kitehetik őket tisztségükből. A sok jogos sérelem késztette a várost arra, hogy panaszaival 1820-ban az uralkodóhoz forduljon. A Helytartótanács azonban csak 1836-ban döntött ügyükben úgy, hogy a városnak is joga van minden tisztségre 3—3 jelöltet állítani, és a földesurak is állíthatnak 3—3 jelöltet, de a város által megnevezett személyeket nem törölhetik a szavazásra bocsájtandók névsorából. Ennek ellenére 1837-ben a földesurak a tanács bírójelöltjét, Nagy Jánost kihagyták a választandók közül, a nép azonban mégis őrá szavazott. A földes4