Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta… 1659-1848 (Eger, 1984)
egyenlő mértékbe titulo annuae Conventionalis 1 ki-osztasson Determináltatott. úgy mind azon által, hogy a Kukoritzával ne bitangollyák hanem mindenkor rendessen a nyomás amint esik, hasznallyák. 1. évi szegődött bér címén 616. A PIACRA VIVŐ ADÁCSI ŰT ÉS A HÁROM RÓZSA VENDÉGFOGADÓ MELLETTI UTCA JAVÍTÁSÁRÓL, AZ INASOK ÉS LEGÉNYEK RAJZOLÁS, ÍRÁS, OLVASÁS, SZÁMOLÁS TANÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ HELYTARTÓTANÁCSI RENDELET VÉGREHAJTÁSÁRÓL J815. július 1. 9. 1c. 531—532. p. Az Adáts felé vezető ország út, mellyen a Piarezra szoktak be hordani az eleiemre valókat annyira meg romlott, hogy ma s' holnap járni sem lehetne és igy azt a köz Jóra nézve meg igazítani szükséges légyen arra való nézve hogy a földnek szinén minden halasztás nélkül meg tekéntessen és a meg romlott útnak meg igazítására azonnal akivánt rendelések meg tétessenek Ordinarius Biró Ur maga mellé vévén Tanátsunknak Tagjaibúi egynehanyat, tekintse meg és be szakatt útakat reparáltassa Determináltatott. Ugy a Három Rózsa nevezetű vendég fogadó mellett nyűló ótztza Kövekkel hogy ki rakadtasson meg határoztatott annyival-is inkább mivel az ott lakosok önként pénz-béli ajánlásokat tettek. Fel olvastatott a Tekintetes Consiliumnak Budán e folyo Esztendőben Martius holnapnak 27 di k napján 571 l dí k szám alatt költ Kegyes rendelése, mellyben jelentetik, hogy ö Felsége Kegyeimessen meg kivánnya hogy ezen országban is az kézi műveknek tökélletessebb ki-pallérozása és magára a KözKereskedésre tekintve az fent-tiszteit Felséges Királyi Helytartó Tanátsnak parantsolattyában meg nevezett mester Legények is Inasok az rajzolásnak oskolaba járni köteleztessenek vagy ammennyire az helyeknek környül állásárra nézve az ollyatén oskola nem találtatna; azon parantsolatnak következésében olly rendelések tétessenek, hogy legalább a Nemzeti oskoláknak Tanítói által az olvasásban, írásban és a számolás tudományában oktassanak Az ezen Felséges rendeléssel ellenkező Czéheknek Elöl-Járói pedig az abban foglaltt büntetés alá vonattassonak Melly fontos kegyelmes rendelésnek fel olvasása utánn ne hogy a Felséges Királyi parantsolat közlések meg tudása végett az írások az fel szabadulásokban, a vándorlo Legények pedig amidűn Mestereké lenni kívánkoznának, felltett-czélyokban akadályoztassanak, olly szoros rendelések tétettek, Tanátsunk részérűl hogy az elöl számláltt Czeheknek Elöl-Járói Személyessen Gyűlésünkben be rendeltetvén meg hagyatott, hogy a Jegyzői Hivataltól ki vévén a Felséges Parantsolatott a Karsai oskolai kerületben Lévö Feö Igazgatástól jött Utasítással együtt minden Czéhek Kűlönössen az magok biztossainak jelen létében Gyűlést tartván az érkezet Felséges rendelést értelmes szavakkal magok-közt olvassák fel és annak minden ágaira magok Inassaiknak és Legénynyeiknek részére tanátskozzanak, úgy hogy az Írásban olvasásban, és a Számolás tudományában a Nemzeti Oskolák Tanítójának fáradtságáért jutalom 261